A Tesla három hónap alatt 1000 százalékkal növelte a nyereségét

Kilőtt a Tesla,  de meddig tart a száguldás?

A Tesla az idei második negyedévben több mint 200 ezer elektromos autót értékesített. Ilyenre még nem volt példa a cég történetében.


A Tesla szakemberei az elmúlt évben számos kihívással szembesültek. Volt itt minden: chip-hiány, gyárleállás, rendszermeghibásodás, csak hogy néhányat említsünk. Az idei második negyedévben azonban igencsak összeszedte magát a vállalat. A cég április és június között 12 milliárd dolláros forgalmat könyvelhetett el, ez 100 százalékos növekedést jelent a tavalyi, azonos időszakhoz képest. Ez önmagában is szép eredmény, de még szebb a nyereség. A Tesla a tavalyi második negyedévében 104 millió dolláros profitot könyvelhetett el, ezt a számot idén sikerült feltornásznia 1,1 milliárd dollárra. A negyedéves jelentésből az is kiderült, hogy három hónap alatt 200 ezernél is több járművet vásároltak Elon Musk cégétől, ami abszolút rekordnak számít. A vállalat a kiemelkedő eredményeket főleg az olcsóbb Model 3 sedan és a Model Y autóinak köszönheti. A vezetőség célja a közeljövőben a termelékenység növelése és az értékesítési árak csökkentése. Korábban azt is közölték, hogy egy klasszikus értelemben vett „népautót" is piacra akarnak dobni, hogy a kevésbé módos vevőket is kiszolgálhassák. Hozzátették, az elektromos autók megítélése még soha nem volt olyan jó, mint napjainkban. A jelentés ugyanakkor arra is figyelmeztette a befektetőket, hogy a Tesla gyártási kapacitása a kulcsfontosságú alkatrészek utánpótlásától függ.

Gigagyár, chip-hiány, Bitcoin

Természetesen Elon Musk is megszólalt a jelentés kapcsán. Musk úgy véli, a globális chip-hiány továbbra is égető problémát jelent és további fennakadásokat fog okozni a Tesla gyártási folyamataiban is. A megnövekedett várakozási idő egy új modellre főleg az európai piacot érinti. Hamarosan azonban elindulhat a termelés a Tesla berlini gigagyárában, ami orvosolhatja ezt a problémát. Musk úgy jellemezte a német létesítményt, mint a „a világ legfejlettebb, nagy volumenű elektromos járműgyártó üzeme". Az üzletembert a napokban a lutoni repülőtéren kapták lencsevégre, így elindultak a pletykák, hogy Musk azt fontolgatja, az Egyesült Királyságban is épít egy gyárat. Egyelőre ez a feltevés nem nyert megerősítést.

Ha már Elon Muskról van szó, beszéljünk a Bitcoinról is. Mint az köztudott, a Tesla tetemes mennyiségű Bitcoint vásárolt az elmúlt hónapokban, ami komoly Bitcoin-likviditást biztosított a cégnek. Az ügyfelek egy ideig kriptovalutával is vásárolhattak Tesla járműveket, de ezt a lehetőséget a cég felfüggesztette a Bitcoin környezetszennyező hatása miatt. Nem sokkal ezután beszakadt a valuta árfolyama, aminek hatása a Teslát sem kerülte el. A negyedéves jelentésből kiderült, a Bitcoin értékcsökkenése 23 millió dolláros veszteséget eredményezett a cégnek. Bár tetemes összegről van szó, a teljes, 1,1 milliárd dolláros nyereség valószínűleg kárpótolja a vezetőséget és a befektetőket is. Ráadásul Musk közölte, van rá esély, hogy a jövőben ismét elfogadják a Bitcoint, mint fizetőeszközt, így vélhetően hamar visszanyerik az említett 23 millió dollárt.

Ne hagyd ki!