Egy sikeres nő a csúcsra segíti a nőtársát
Fotó: Shutterstock

Sorstársait segíti a semmiből jött milliárdos üzletasszony

Az indonéziai Tessa Wijaya mindig is arról álmodott, hogy sikeres karriert fusson be a fintech szektorban. Képzetlen, délkelet-ázsiai nőként azonban ez szinte lehetetlennek tűnt. Kitartásának köszönhetően minden akadályt leküzdött, dollármilliárdos üzletet alapított, most pedig azon dolgozik, hogy más nők is a nyomdokaiba lépjenek.

Unikornis az unikornisok között

Tessa Wijaya 2015-ben alapította a Xendit fintech vállalatot, amely digitális fizetési szolgáltatásokat nyújt egyebek között olyan délkelet-ázsiai nagyvállalatoknak, mint a Grab, a Wise vagy a Traveloka.

A cég elképesztően eredményesen működött az elmúlt években, piaci értéke szeptemberben meghaladta az egymilliárd dollárt, így elérte az unikornis minősítést. A startup évente 65 millió pénzügyi tranzakciót dolgoz fel, amelyek összértéke meghaladja a 6,5 milliárd dollárt (nagyjából 2000 milliárd forint).

A vállalat szárnyalása ellenére Wijaya idegennek érzi magát a sikeres üzletemberek világában, aminek nyomós oka van.

A kezdetek

Wijaya Indonéziában nőtt fel, és már gyermekkorától kezdve nagyra törő álmokat dédelgetett. Viszont délkelet-ázsiai nőként egyáltalán nem volt könnyű helyzetben. Már azért is kinézték, ha gyerekként Barbie babák helyett inkább G. I. Joe akciófigurákkal játszott. Ettől függetlenül ambiciózus volt. Sok inspirációt merített nagymamája példájából, aki amellett, hogy felnevelte őt és az unokatestvéreit, még egy kis élelmiszeripari vállalkozást is vezetett. A húszas évei elején beadta a jelentkezését egy pénzügyi elemzői pozícióra egy jakartai magántőkealaphoz. Wijaya-nak semmilyen pénzügyi tapasztalata nem volt, de a kritikus gondolkodásával és az elszántságával lenyűgözte a toborzókat, és felvételt nyert a céghez. Ahhoz, hogy gyarapítsa tudását, szabadidejében az iparágat tanulmányozta. Innen kezdődtek az igazi kihívások.

Egyenlőtlen feltételek

Wijaya-nak keményen meg kellett küzdenie azért, hogy meghallgassák a véleményét. A vállalatnál nagyon kevés nő dolgozott, ráadásul kollégáival ellentétben nem tanult olyan tekintélyes egyetemeken, mint a Harvard vagy az MIT. Munkatársai komolytalannak gondolták, a felettesei pedig sokszor egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták, amikor beszélt.

Hatalmas kihívás volt számomra…Hogyan vegyem fel a versenyt ilyen emberekkel? Nem volt Borostyán Ligás (Ivy League) diplomám, ráadásul nagyon fiatalnak tűntem. Nagyon nehéz elérni, hogy komolyan vegyenek, ha fiatal és nő vagy.

-fogalmazott Wijaya.

Az alapkezelőnek köszönhetően viszont közvetlen rálátással rendelkezett Délkelet-Ázsia üzleti életére. A 2010-es évek elején észrevett egy kiaknázatlan, hatalmas lehetőségeket rejtő piaci rést. A technológiai szektor minden szeglete fejlődött, de nem létezett egy egységes, könnyen kezelhető fizetési rendszer. Meg is volt a nagy ötlet. Szerencsés véletleneknek köszönhetően kapcsolatba került egy csapat diákkal, akik pont egy ilyen app fejlesztésén dolgoztak. Végül társultak, és így alakult meg a Xendit.

Központban a nők

Wijaya nem felejtette el, hogy honnan jött, ahogyan azt sem, hogy milyen nehéz a délkelet-ázsiai nőknek érvényesülni az üzleti életben, főleg a fintech szektorban. Az üzletasszony személyes küldetésének érzi, hogy segítse a sorstársait. Ennek megfelelően a Xendit 600 fős csapatának 40 százaléka nőkből áll, akiknek remek lehetőségeket biztosítanak a szakmai fejlődésre és előre lépésre.

Nagysserű lehetőséget kaptam arra, hogy megváltoztassam a munkahelyi ökoszisztémát, így több nő kapaszkodhat fel a ranglétrán, ők a vezetők következő generációjának oszlopos tagjai lehetnek.

-mondta Wijaya.

A Xendit „Woman in Tech" néven egy mentorprogramot is elindított a fiatal nők számára, amelyen keresztül például kismamáknak segít visszatérni a munkahelyükre, és ellátást biztosít a dolgozó szülőknek a pandémia idején. Wijaya azt reméli, hogy az extra támogatásaik arra fogják ösztönözni a fiatal lányokat, hogy higgyenek magukban, és abban, hogy ők is pénzügyi szakemberekké és vezetőkké válhatnak.

Néha elgondolkodom rajta, hogy a nagymamám mennyi mindent elérhetett volna, ha olyan lehetőségei lettek volna, mint nekem. Szeretek eljátszani a gondolattal, hogy valószínűleg ő is itt lenne mellettem operatív vezetőként és társalapítóként, unikornisként az unikornisok között.


Ne hagyd ki!