​A megtévesztés látható jelei

Ha az adott személy egy kérdésre visszafogott testbeszéddel reagál, azaz mozdulatai és gesztusai – különösen deréktől felfelé – nem olyan gyakoriak, mint általában, akkor az a nagy mentális erőfeszítésnek (hazugság kivitelezése/prezentálása) is betudható. Egyéb árulkodó jelek lehetnek:

1. Az illető megérinti az arcát vagy száját egy kérdés megválaszolása közben.
2. Vállvonogatás – különösen, ha csak a fél vállát vonja meg.
3. Lábait hirtelen behúzza a szék alá.
4. Kezeit vagy ujjait a torkára vagy nyakára kulcsolja.
5. Ajkait összepréseli vagy az ajkak körüli izmok hirtelen megfeszülnek.
6. Könyökét befelé, a bordái felé mozgatja az asztalon.
7. A karok ösztönösen a test felé közelítenek álló testhelyzetben.
8. Fejét gépiesen mozgatja, ami nincs összhangban a kimondott szavakkal.
9. Csak a szája környékén figyelhető meg arcmimika, az arc többi részén nem vagy aszimmetrikusan.
10. Ellentmondó gesztusokat tesz. Például azt állítja, hogy szereti a partnerét, miközben a fejével nemet int.
11. Gesztusait rosszul időzíti. Az érzelem szóbeli kifejezése és a hozzá tartozó testmozgás vagy arcmimika között időbeli eltérés van.
12. Tárgyakat alkalmaz. Az egyik fél tárgyakat helyez el akadályként saját maga és a beszélgetőpartnere között.

​A megtévesztés szóbeli jelei

1. A kérdésre vagy vádaskodásra adott válasz előtt a szokásosnál hosszabb ideig tartó tétovázás, habozás.
2. Durva szavak helyettesítése eufemizmusokkal (ölni = bántani, szex = intim kapcsolat, lopni = elvenni).
3. Hangmagasság hirtelen emelkedése, amikor egy eseményről kérdezik.
4. A beszédtempó gyorsul hazugság közben, hogy csökkentse az általa okozott stresszt, továbbá, hogy az illető minél hamarabb túlessen a lódításon.
5. Névmások használata nélkül elevenít fel egy történetet.
6. Az illető ecsetelni kezdi az eredményeit, jóságát, makulátlanságát, ahelyett hogy a kérdésre válaszolna.
7. Visszapattintja a kérdést, vagy rátereli a gyanút a kérdezőre.
8. Homályos, semmitmondó részleteket közöl a kérdéses eseményről.
9. Hirtelen és drasztikusan megnövekszik az udvariassági formulák („uram”, „asszonyom” stb.) használata.
10. Hirtelen és drasztikusan megnövekszik a bocsánatkérő szavak („sajnálom”) használata, még akkor is, ha ennek semmi köze az eseményhez.
11. Beismer nem a témába vágó, kisebb vétkeket, hogy elterelje a figyelmet az adott eseményről.
12. A tények ködösítése bizonyos kifejezésekkel, pl. „Ahogyan én tudom…”, „Legjobb tudomásom szerint…”, „alapvetően”, „valószínűleg”, „feltételezem” stb.
13. Nem azzal indít, hogy a történtek milyen érzelmi hatást gyakoroltak rá, hanem pontos sorrendben számol be az eseményekről.
14. Kitérő válaszok születnek. Ha például azt kérdezzük „Megcsaltál?”, a válasz: „Tudod, hogy én nem vagyok olyan.”
15. Kérdésnek hangzó kijelentések: egy állítás végén felviszi a hangsúlyt, azaz visszacsatolást keres.