Nem elég a rendelkezésre álló keret a Blaha Lujza tér felújítására, a főpolgármester ezért a Városháza megszépítésére szánt forrásból átcsoportosít 800 millió forintot. De mi és mikor készül el?


Az eredeti összeg elsősorban az építőipari árak emelkedése miatt nem elég

– mondta Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a hvg.hu kérdésére. A tér felújítására még az előző városvezetéstől örökölt koncepció véleménye szerint „túltervezett" volt (vagyis fölösleges elemeket is tartalmazott), de az áremelkedés miatt még a lecsupaszított verzióra sem elég az eredeti forrás.

Ami megmaradt

A legfontosabb változások, hogy opciós tétellé vált az aluljáró felújítása, illetve a térbe torkolló Somogyi Béla utca felújítása. A terveket ezen túl is karcsúsították, az elképzelt pavilonépület például nem valósul meg. A jelenlegi városvezetés „ligetes érzést" szeretne elérni a téren, ezért sok lesz a fa.

Balogh Samu szerint a forrás biztosítása után remélhetőleg már hamar sikerül lezárni a felújításra kiírt közbeszerzést, és meg lehet kötni a szerződést a legkedvezőbb ajánlatot adó pályázóval: a Strabaggal. Muszáj sietni, a felújításban ugyanis állami támogatás is van, ezért a munkálatoknak még ebben az évben el kell kezdődniük, és el kell jutniuk egy bizonyos szintre. A közbeszerzés határidőit a BKK egyébként már többször módosította.

Ha minden jól megy, a munkák július elején kezdődhetnek, a befejezés 2022 tavaszára várható. A felújítás alatt a 4-es, 6-os villamos zavartalanul fog járni, azonban a Rákóczi út és a Nagykörút is irányonként egy sávra szűkül majd.

Bírálatok, megoldások

Vitézy Dávid, a BKK volt, és az agglomerációs BFK jelenlegi vezérigazgatója nehezményezte, hogy a felújítással elvész a Népszínház utcai villamosok térre való kivezetésének, illetve a visszaépítendő Rákóczi úti pályába való bekötésének lehetősége. Balogh Samu szerint erről szó sincs. A Rákóczi út közepén azért nem lesz fasor, hogy oda a villamospályát vissza lehessen helyezni, a téren pedig különleges technológiával telepítik azokat a fákat, amelyek útban lennének a Népszínház utcai kivezetésnek, így könnyebb lesz azokat elköltöztetni.


The Conversation

Friss

Fotó: airbus.com

Nyáron már termel a gyulai Airbus-gyár – Ilyen helikoptereket láthat el

Jövő júliusban kezdi meg a termelést a gyulai Airbus-gyár, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Gigabírság: A versenyhivatal lecsapott Bige László cégére és társaira

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A hivatal 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki. A Nitrogénművek közölte, hogy egyelőre részletesen tanulmányozza, de érdemben elutasítja és bírósági úton mindenképpen megtámadja a döntést.


TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Így néz ki Magyarország első elektromos autója – Mutatjuk a fotókat!

Ma megkezdték a Mercedes-Benz EQB sorozatgyártását Kecskeméten. Ez az első tisztán elektromos meghajtású modell, amelyet Magyarországon gyártanak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!