Két pohár pezsgő Champagne-ban

Márkus György nemzetközileg ismert bor- és pezsgőkritikus. A világ legjobb tételeit kóstolhatja, egyebek között világversenyek zsűritagjaként is. A vele készült riportból szemezgettünk.



Egy pezsgőkritikus útja

Márkus György korábban orosz–angol szakos tanári diplomát szerzett Egerben. A 90-es évek elején kezdett érdeklődni a borok iránt. Új hobbija gyakorlásában Eger kiváló helyszínnek bizonyult, de a borkóstolókon és a bortermelőkkel eltöltött időn túl a külföldi szakirodalmat is megismerte – írja a magyarmezőgazdaság.hu.

Burgundia és Champagne borrégiók érdekelték leginkább. Ezekre a helyszínekre évtizedek óta látogat. Meghatározó pont volt az is az életében, hogy szakmai kapcsolatba került a világ egyik leghíresebb borszakértőjével.

„Szerettem a pezsgőt, de nem foglalkoztam vele. 2000-ben gondoltam azt, hogy ezzel is megismerkednék részletesebben, érdekelt, milyen lehet például a fellegvár, Champagne. Ehhez először is beszereztem a világ legelismertebb pezsgőszakértője, Tom Stevenson könyvét, majd levelezni kezdtünk szakmai kérdésekről, rengeteget tanultam tőle. Később egy szakmai kóstolón személyesen is találkoztunk Champagne-ban”

– mesélt a nemzetközi szakmai kapcsolatainak a kezdetéről a szakember, akinek volt alkalma megkóstolni egy 1840-es évjáratú pezsgőt is, ami több mint egy évszázadig pihent egy elsüllyedt hajón a tenger fenekén.

Nemzetközi tapasztalatok

A szakember arra a kérdésre, hogy hogyan kerülhet valaki a pezsgőkritikusi szakma csúcsára azt felelte, hogy szerinte a legfontosabb, hogy turistaként végig kell járni először Champagne pezsgőházait, majd találkozni kell a pincemesterekkel. Az ő szakmai tudásuk hatalmas és értékelik a hozzáértő kritikát is.

„Amikor először leül az ember egy champagne-i pezsgőház pincemesterével kóstolni, az megrázó élmény. Bevallom, először én is tartottam tőle, de jól sikerült, és ma már többükkel nagyon jó a kapcsolatom, azért, mert tudtam olyan információt mondani a borokról, pezsgőről, amit másoktól nem hallottak. Én másképp közelítettem meg, valószínűleg azért, mert semmi nem befolyásolja a szabad gondolataimat”

– magyarázta a szakember.

Márkus Györgynek 2017-ben volt lehetősége először helyettesíteni az egyik megbetegedett bírót a londoni pezsgő- és champagne-világbajnokság (Champagne & Sparkling Wine World Championships) döntőjében, 2019-től viszont állandó tagja a zsűrinek.

A siker titka

A szakember arról is beszélt, hogy szerinte mi a champagne-i pezsgőházak sikereinek a titka. Elmondta, hogy a pezsgő a legtöbb emberi beavatkozást igénylő bor. Elkészítéséhez szaktudás, technológiai háttér és pénz szükséges - nagyon sok pénz. Előfordulhat, hogy 25 évig a pincében pihennek seprőn a palackok, és utána kerülnek forgalomba. Addig azonban nem csak a bor áll a pincében, hanem a pénz is. Emellett olyan borokra is szükség van, amelyekből a nem évjáratos pezsgők készülnek. Ez egy plusz befektetés.

Emellett a kiváló termőhely, a klíma, a talaj, az ültetvény fekvése, a szőlőfajták találkozása a termőhellyel és 320 év tapasztalat– ezek mind „együtt állnak” Champagne-ban. Összességében ezek adják a kiváló végeredményt. A siker tehát sokkal összetettebb kérdés annál, hogy hogyan készítik el a kiváló pezsgőket.

The Conversation

Ne hagyd ki!