A befektetők is rákaptak az online tárgyalásra
Online Meeting Virtual - Free photo on Pixabay

Nem látni és befektetni? Így szerezhetsz pénzt a cégednek a járványban

A járvány hatásai a befektetőket sem kerülték el. Földrajzi határok tűntek el, felgyorsultak a folyamatok, kiéleződött a verseny. Az Entrepreneur összeszedte, mikre érdemes a cégvezéreknek figyelniük, amivel megnyerhetik a kockázati tőkéseket egy Zoom konferencián.


A pandémia előtt a kockázati tőkebefektetők el sem tudták képzelni, hogy egy olyan vállalatot finanszírozzanak, amelynek az alapítójával nem találkoznak személyesen. Így volt vele az EQT Ventures is. Aztán jött a vírus, és alig 12 hónap alatt 7 olyan cégbe is befektettek, amelyek képviselőivel soha az életben nem találkoztak személyesen. Ted Persson, a kockázati tőkealap partnere szerint a legnagyobb változás az volt, hogy a befektetési folyamatok drasztikusan felgyorsultak. Nem kellett utazásokat tervezni, így a legjobbak egy napba több tárgyalást is be tudtak zsúfolni.

Az elmúlt év Zoom konferenciáiból okulva a szakértő 5 tanácsot fogalmazott meg a befektetőkre vadászó cégvezetőknek.

A csapat az első

Nagyon fontos, hogy a kockázati tőkések érezzék az alapítói virtust. Ennek a kapcsolatnak, érzésnek a kialakítása a kezdeti finanszírozási körökben a legkritikusabb. Ilyenkor még senki nem ismer senkit, bizalomról nem beszélhetünk, így az első benyomás perdöntő lesz. És mit néznek a befektetők? Persze, az ötletet is, de ami talán még fontosabb, hogy milyen stabil alapokon áll a vállalat?

Ted Persson számos olyan alapítóval találkozott, akik elképesztő lelkesedéssel beszéltek a technológiájukról, a víziójukról és a termékükről, majd valamikor a prezentációjuk huszadik diája környékén átfutottak a csapatukon. Ez nem jó.

Hiába a jó ötlet, ha nincs mögötte biztos alapítói CSAPAT. A meeting jelentős részét szenteld az ő bemutatásuknak, lehetőleg az elején. A legfontosabb embereknél nyugodtan részletezheted, hogyan találkoztatok, milyen problémákkal küszködtök, majd vezesd végig a hallgatóságot a kibővített csapaton is (itt már rövidebbre foghatod). Az érthető, egyszerű előadásod végén adj választ az alábbi kérdésekre:

  • Hogyan lesz a csapatod nyereséges?
  • Miért pont őket választottad?
  • Milyen nagyra nőhet a brigádod?

Gondolkodj a befektetők agyával

Megvan a kép, ahogy ül előtted egy csapat ember a képernyő túloldalán, akik a kinézett kockázati tőketársaságot képviselik? Sose feledd, ők nem a saját pénzüket akarják rád költeni. Egy ilyen vállalat javarészt más társaságok pénzével gazdálkodik, akik azért bízták rájuk a vagyonuk egy részét, hogy ígéretes cégeket találjanak nekik befektetési céllal.

Mindig készülj fel az aktuális befektetőkből. Például, milyen típusú növekedés a legvonzóbb az adott cégnek?

Nagyon ritka az, hogy a befektetők megüssék a jackpotot egy startuppal. Valójában a támogatott cégek csupán 10 százaléka produkál kiemelkedő eredményeket. És ez egy nagyon jóindulatú becslés. Az a dolgod, hogy meggyőzd őket, te beletartozol ebbe a 10 százalékba.

Tudd, mennyi pénzre van szükséged

Az alapvető tanács az, hogy annyi pénzt kérj, amennyi csak lehetséges. Itt viszont számos dolgot figyelembe kell venned.

A befektetők nem fognak segíteni a terjeszkedésben és a toborzásban. Itt megint képbe jön a csapat fontossága. Érdemes tapasztalt üzletemberekkel társulni, akik segítenek abban, hogy ne kövesd el azokat a hibákat, amiket ők már átéltek.

Ne feledd azt sem: minél több tőkét húzol be a, annál nagyobb szeletet hasítanak ki a vállalatodból a befektetők.

Légy tisztában a folyamatokkal

A kockázati tőkések hetente nagyjából 30-50 e-mailt kapnak potenciális cégalapítóktól. Szóval valahogy ki kell tűnnöd. Válassz ki egy embert a cégtől, és egyedül vele vedd fel a kapcsolatot. Az sem jó, ha több emberre írsz rá, ugyanis akkor úgy lesznek vele, hogy majd a másik válaszol. Ha egy embernek fel tudod kelteni az érdeklődését, az ő érdeklődése valószínűleg át fog ragadni a többiekre is. Amint ez sikerült, akkor először ezzel az emberrel fogsz találkozni. Ezt követi majd a hivatalos bemutatkozó előadás.

Bár hamarosan változhat a helyzet, jelenleg Zoom konferenciákon zajlanak ezek a meetingek. A siker érdekében tiszta háttér előtt prezentálj. Egy szépen elrendezett könyvespolc a hátad mögött biztos nem fog ártani.

Az előadásodat nagyjából 75 percre lődd be. Ennek a felét szánd a vállalatod bemutatására, a maradék időt pedig a felmerülő kérdések megválaszolására.

Jó benyomást kelteni

Persze, egy jó powerpoint prezentáció az alap egy ilyen meetingen, ez azonban nem mindenki esetében fog maradandó élményt okozni. Érdemes egy kisebb termékbemutatót tartanod, estleg egy demót bevetned, ami bemutatja a szenvedélyedet a terméked iránt.

Ha a csapatodat, a sztoridat és a víziódat hiba nélkül bemutatod, akkor nyert ügyed van.

De a legfontosabb, mindig légy önmagad! Na ezt most nem motivációs szövegként értjük, de egy technológiai szakember ne akarjon marketingigazgatói szerepben tetszelegni. Nem fog jól állni, és valószínűleg a befektetők is ki fogják szúrni.


Ne hagyd ki!