Jeff Bezos hátrébb lép

Jeff Bezos idén, a harmadik negyedévben távozik az Amazon vezérigazgatói tisztségéből és az igazgatótanács elnöke lesz.


A világ egyik leggazdagabb embere a döntést azzal indokolta, hogy a jövőben több időt és energiát akar fordítani jótékonykodásra, valamint többi vállalkozására, köztük a Blue Origin nevű űripari vállalatára és a Washington Post című napilapra. A vezérigazgatói posztot Andy Jassy, a felhőszolgáltatási divízió vezetője veszi át. A szakember régi motoros a cégnél, 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz, mint marketing-igazgató.

Az Amazon a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata, de a sikert nem aprózza el. Nettó árbevétele a tavalyi harmadik negyedévben (az előző év azonos időszakához képest) több mint 40 százalékos emelkedéssel 125 milliárd dollár fölé ugrott. A nyeresége pedig meghaladta a 7 milliárdot.

A cég nettó árbevétele a tavalyi év egészében 2019-hez képest 38 százalékkal, 386 dollárra nőtt. A nettó nyereség 21 milliárd dollárt tett ki, ami 84 százalékkal haladja az egy évvel korábbi eredményt. (Elnézést a sok adatért, gyorsan mellé is tesszük, hogy a magyar GDP 2019-ben 163 milliárd dollár volt).

Így indult a cég

Az online könyvesboltként induló Amazont 1994-ben alapította Jeff Bezos. A legnagyobb technológiai vállalatok alapítói közül egyébként az utolsók között válik meg a vezérigazgatói tisztségtől. A Google társalapítói, Larry Page és Sergey Brin 2019-ben, az Oracle esetében Larry Ellison pedig 2014-ben vált meg a mindennapos ügyvezetési feladatoktól. Bill Gates 2000-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, de 2008-ig részt vett a napi munkában, 2014-ig pedig már csak az elnöki feladatokat látta el. Gates tavaly végleg elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát, hogy jótékonysági munkájára összpontosíthasson. Bezos vagyonát januárban 185 milliárd dollárra becsülték.


Ne hagyd ki!