A várakozásokat meghaladó eredményt ért el a magyar olajtársaság
Fotó: Shutterstock

A kiszámíthatatlan környezetben is nagyot ment a Mol

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) volt tavaly, ami meghaladta a 3,2 milliárd dolláros éves célkitűzést - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.


Várakozáson felül

A vállalatcsoport egy évvel korábban, 2020-ban 629,7 milliárd forint (csaknem 2,05 milliárd dollár) tiszta EBITDA-t termelt. A tavalyi utolsó negyedévben az EBITDA 301,2 milliárd forintot (947 millió dollárt) tett ki, több mint kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest, és meghaladta a 290,2 milliárd forintos piaci konszenzust.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte: a Mol-csoport jelentősen túlteljesítette a megemelt éves célkitűzését, és 2021-ben minden eddiginél magasabb EBITDA-t ért el. A Mol integrált üzleti modelljének és a jó belső teljesítményének köszönhetően maximálisan kiaknázhatták a külső környezet adta lehetőségeket, így finanszírozni tudták transzformációs beruházásaikat.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: arra számítanak, hogy a külső környezet 2022-ben is változékony és kiszámíthatatlan marad, ennek ellenére a Mol-csoport EBITDA-ja az idén eléri vagy akár meg is haladhatja a 2,8 milliárd dollárt.

A siker titka

A működési kihívások ellenére folytatták stratégiai transzformációs projektjeiket, amelyeket egy évvel ezelőtt már felgyorsítottak a vállalatcsoport frissített stratégiájának meghirdetésével. Az új poliolkomplexum építése a terveknek megfelelően haladt, és inorganikus lépéseket is tettek a fogyasztói szolgáltatások üzletág lengyelországi és szlovén portfóliójának megerősítése érdekében

- kommentálta az eredményeket Hernádi Zsolt. (Magyarán, az átalakítás, átszervezés eredményes volt)

A Mol-csoport nettó eredménye 526,1 milliárd forint (1,74 milliárd dollár) volt tavaly, az előző évi 18,3 milliárd forintos (63,4 millió dolláros) veszteség után.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 2652 forinton zárt csütörtökön. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2810, a legalacsonyabb 2008 forint volt.


Ne hagyd ki!