Lengyel kézbe kerül a szálláskereső portál
Fotó: Shutterstock

Lengyelek vették meg a magyar szálláskeresőt

A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és a tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport várhatóan 82 millió eurót fizet a PortfoLionból és magánemberekből álló tulajdonosi körnek.


A Wirtualna Polska a lengyel és a régiós piac több jelentős média- és e-kereskedelmi portáljának tulajdonosa. A cég eddig főleg Lengyelországra fókuszált, de a most bejelentett tranzakciónak köszönhetően jó néhány új állammal és termékkel gyarapodik, valamit több mint háromszorosára nő a tevékenysége által lefedett piac az ágazatban.

A Szallas.hu 2007-es alapítása után Magyarország egyik meghatározó szállásfoglaló oldalává vált, olvasható a szállás.hu-n közzétett közleményben.


A PortfoLion 2015-ben vásárolta meg a céget az EXIM és az OTP által biztosított forrásból. Először Lengyelországban, majd Romániában és Csehországban is akvizíciókat hajtott végre a cég. A csoport árbevétele felvásárlások és a növekedés révén megtöbbszöröződött, az éves foglalások értéke a befektetés előtti évi 20 millió euróról 2021 és 2022 júniusa között 200 millióra nőtt. Az elmúlt egy évben több mint egymillió foglalást bonyolítottak le a csoport oldalain.

Szigetvári József, a Szallas Group vezérigazgatója szerint a tulajdonosváltás nem befolyásolja a cégcsoport termékeinek működését. A tranzakció véglegesítése az ősz folyamán, az engedélyeztetési folyamat sikeres lezárása után várható.


Ne hagyd ki!