Bill Gates, az egyik leggazdagabb ember öltönyben a kezeit dörzsöli és mosolyog
Fotó: Shutterstock

Megvetjük a gazdagokat, de bálványozzuk a leggazdagabbakat. Miért van ez?

Elgondolkodtatok már azon,miért van az, hogy az ember többsége kifejezetten elutasító a gazdagokkal szemben, az Elon Musk-hoz és a Bill Gates-hez hasonló csúcsgazdagokat viszont már-már bálványozzák? A kutatók kiderítették.



Van, ami nem változik

A Paw Research agytröszt már a pandémia előtt is rámutatott, hogy az amerikai felnőttek túlnyomó többsége szerint túl nagy az országban uralkodó vagyoni egyenlőtlenség, a járvány berobbanásával pedig még mélyebb lett a szakadék a gazdagok és a szegények között. Az USA öt leggazdagabb embere például az elmúlt másfél évben megduplázta az amúgy sem csekély vagyonát, de a vagyongyarapodás szempontjából az ország többi milliárdosa sincs lemaradva az élmezőnytől.

A Cornell-i és az Ohio-i Egyetemek kutatói azt vizsgálták, hogy a járvány idején hogyan változott az emberek véleménye a szupergazdagokról. A kutatás általános megállapítása az, hogy az emberek továbbra is negatívan ítélik meg az egyenlőtlenséget, mint jelenséget, és a milliárdosokat, mint csoportot.

Amikor a „gazdagokra" vagy a „felső egy százalékra" gondolunk, akkor az elménk sokkal könnyebben asszociál szituációs attribúciókra. Azt hiszed, hogy a rendszert manipulálják, belegondolsz a kiváltságaikba, és ezek miatt sokkal nagyobb valószínűséggel fogod támogatni például az örökösödési illetéket a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek egyensúlyozására.

-mondta Thomas Gilovich, a Cornell pszichológia professzora.

A tudatalatti ereje

Gilovich azt is hozzátette, hogy a kutatótársaival arra a következtetésre jutott, hogy az embereket kevésbé zavarják az egyenlőtlenséggel vagy a kiváltságokkal kapcsolatos aggodalmak, ha nem egy csoportról, hanem egyetlen milliárdosról van szó.

Amikor egy csúcson lévő személyt vizsgálunk, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szóban forgó személy tehetséges és keményen dolgozik, ezért megérdemli az összes pénzt, amit valaha keresett.

-mondta Jesse Walker, az Ohio-i Egyetem marketingprofesszora.

A szerzők hangsúlyozták, hogy ez a felfogás drámai hatással van a politikára és a közéletre is. Amikor a milliárdosokat csoportként vizsgálták, a kutatás résztvevői nagyobb valószínűséggel támogatták az újraelosztási intézkedéseket, például a magasabb adókat. Ellenben jelentősen csökkent az említett szabályozások támogatottsága, ha a közreműködőknek a válaszadás előtt bemutatták a milliárdosok életpályáját.

A kutatók arra az érdekességre is rájöttek, hogy a milliárdosok egyéni varázsa már akkor is megtörik, ha hétfős csoportokban mutatják be őket a résztvevőknek.

Fogyasztóként figyelnünk kell arra, hogyan reagálunk a gazdagokról és az egyenlőtlenségről szóló hírekre. Az, hogy hogyan prezentálják ezeket az információkat számunkra, hatással lehet ránk, még a politikai nézeteinkre is, méghozzá úgy, hogy sokszor észre sem vesszük a tudatalatti manipulációt.

-tette hozzá Walker.

A legkritikusabb helyzetben azok a rajongók vannak, akik a lehető legrosszabb hírek ellenére is szinte bálványozzák világunk élenjáró vagyonosait.

Ne hagyd ki!