2050 milliárd forintos gigabírságot kapott egy fura cég

Pénzügyek laptopon

Photo by Austin Distel on Unsplash

2050 milliárd forintos gigabírságot kapott egy fura cég

A világ legismertebb alapkezelője, a fizikusokat, matematikusokat foglalkoztató Renaissance Technologies 7 milliárd dollárt fizethet az amerikai adóhatóságnak.



Repkednek a milliárdok

Az alapkezelő és az adóhatóság közötti vita a cég 10 évnyi befektetéseinek adózási kérdéseiről szólt. Nem vádolták őket adócsalással, hanem a két fél másként értelmezett egy adóügyi szabályt. Most arról szólnak a hírek, hogy az alapkezelő beleegyezett 7 milliárd dollár kifizetésébe. A milliárd dolláros számlát az alapkezelő jelenlegi és néhány korábbi befektetője fogja majd kifizetni, közülük heten 2005 és 2015 között a cég igazgatótanácsának tagjai voltak, írta a NYT.


Saját dolgozóiknak is kezelik a vagyonát

Az adóügyi vita a cég Medallion nevű alapja körül összpontosul, amely mintegy 15 milliárd dollárnyi vagyont kezel elsősorban a cég dolgozóinak és korábbi dolgozóinak, illetve azok családtagjainak. A befektetőknek küldött levélben az alapkezelő kitér arra is, hogy James Simons, a matematikusként induló, de aztán hidegháborús jelfejtőből a világ leghatékonyabb pénzügyi alapját létrehozó vállalkozója tavaly köszönt le a Renaissance elnöki posztjából, 670 millió dollárt fog majd befizetni az adóhatóságnak.

Érdekes cég

A világ egyik legsikeresebb alapkezelőjének furcsasága, hogy pénzügyesek helyett kizárólag matematikusok, informatikus és fizikusok dolgoznak náluk. Az alapkezelő az 1988-as megalapítása óta a Bloomberg számításai alapján 55 milliárd dollárnyi profitot termelt. 1994 és 2014 között a tőkealap elképesztően magas, 71,8 százalékos éves hozamot értek el. A Medallion működése során szinte alig volt veszteséges, és a legnagyobb veszteség, amit az alap ötéves lebontásban a története során elért, fél százalék volt.

Ne hagyd ki!