A számok nem hazudnak, megállíthatatlan az elektromobilitás térnyerése
©tixti/123RF.COM

A számok nem hazudnak, megállíthatatlan az elektromobilitás térnyerése

A koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági sokk sem tudta megtörni a környezetkímélő gépjárművek (tisztán elektromos és plug-in hibrid) terjedésének ütemét. Az átmeneti gazdasági visszaesés ellenére a világban a környezetkímélő gépjárművek eladási számai jelentősen nőttek az egy évvel korábbihoz képest, míg 2019-ben 2,26 millió, addig 2020-ban 3,24 millió ilyen autót értékesítettek, éves összehasonlításban ez 43%-os növekedést jelent. Európában még ennél is látványosabb volt a növekedés üteme: 2020-ban 1,4 millió eladás történt, ami megdöbbentő 37%-os növekedést jelentett a 2019-es évhez képest.


Mindez annak ellenére történt, hogy az összesített járműeladások a világban 17%-kal, míg Európában 20%-kal csökkentek 2020-ban. Ha a világ legnagyobb autópiacait vizsgáljuk, akkor fordulópontot azonosíthatunk. 2020-ban fordult elő először az e-autó eladások történetében, hogy az európai piac megelőzte a kínait a környezetkímélő gépjárművek értékesített darabszámában

A növekedés üteme 2021-ben sem lassított. Az első negyedévben a környezetkímélő autók világszintű növekedése 20%-os volt. Nem meglepő módon Európában csaknem 400 ezer tisztán elektromos és plug-in hibrid gépjárművet Németországban értékesítették a megelőző évben. A dobogó 2. helyét az Egyesült Királyság szerezte meg a maga csaknem 200 ezres darabszámával, míg a 3. helyet alig lemaradva Franciaország csípte meg. Magyarország a 17. helyen áll a rangsorban a maga 6042 értékesítési darabszámával.

  Magyarország jól áll a régióban

Hazánkban április végére átlépte 31 ezer darabot a kiadott zöld rendszámok állománya, megdöbbentő módon csak az elmúlt, alig több, mint egy évben 59%-os növekedést elérve. Ha megvizsgáljuk a tisztán elektromos gépjárműeladásokat, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország jól teljesít a környező országokhoz képest. Az eddigi trendeknek megfelelően a zöld rendszámos autók kicsivel több, mint a fele tisztán elektromos meghajtású. 2020-ban 3046 tisztán elektromos gépjárművet értékesítettek Magyarországon, ezzel megelőztük Szlovákiát, Szlovéniát, alig maradtunk el Csehországtól és Lengyelországtól. Ha az adott ország gépjárműpiacának mérete alapján állítunk fel egy értékesítési sorrendet, akkor jól látható, hogy a piaci részesedés alapján Norvégia vezet (54,3%), míg hazánk a V4-es országok közül messze az első helyen áll.

Kijelenthetjük, hogy az e-járműpiac optimizmusát az ismételten fellángoló járvány sem tudta megtörni. A világszinten intenzívebbé váló oltási kampány, az egyes országok gazdaságának újraindítása is fűti az e-meghajtású autók piacát, ennek köszönhetően a piaci szereplők joggal bízhatnak a jövőben.

Dobogósok 

De hogyan alakultak az egyes elektromos és plug-in hibrid típusok eladásai? Az elektromos autózás úttörőjének számító Tesla uralta a globális elektromos autó eladási listákat 2020-ban is. A Tesla Model 3 típusa 22%-os növekedéssel az élen végzett. A világ legnagyobb autópiacain, Kínában és Amerikában az első, míg az európai kontinensen a 2. helyet sikerült megszereznie. A koronavírus-járvány ellenére az idei évben nagy valószínűséggel elérheti az 1 millió darabos értékesítési darabszámot is a Tesla, ezzel újabb rekordot felállítva. Érdekes módon a globális eladási lista 2.helyezettje egy kínai miniautó, a Wuling HongGuang Mini Ev lett. A kínai elektromos autó-gyártókról tudni kell, hogy jelentős állami támogatásban részesülnek, több tucat e-autógyártó verseng egymással, a komolyan vehető szereplők (pl.:Nio, XPEV) modelljein kívül évente tűnnek el, majd jelennek meg újabb márkák, újabb modellekkel.

A képzeletbeli globális dobogó 3.helyét, míg az európai értékesítési versenyfutás első helyét a Renault Zoe modellje nyerte el. A nagy hatótáv, a 22 kW-os töltési lehetőség, kompakt méret teszi egyedülállóvá a Renault modelljét. A 4.helyre szintén az amerikai e-autógyártó (és techcég) Y megjelölésű modellje fért fel, a csaknem 100 ezer darabos értékesítési darabszámával. A világ első majd éveken keresztül a legnagyobb példányszámban eladott modellje, a Nissan Leaf iránti érdeklődés folyamatosan csökken, csak a tavalyi évben 20%-ot esett vissza a típus értékesítése.

Ha megvizsgáljuk az egyes autógyártók globális 2020-as értékesítési (tisztán elektromos és plug-in hibrid) rangsorát, akkor szintén nem meglepő módon a Tesla áll az élen, melyet a Volkswagen követ. A 3. helyre Kína legnagyobb e-autógyártója a BYD futott be, míg a dobogóról a BMW csúszott le. Fontos kiemelni, hogy Európában a plug-in hibridek aránya jelentős, a Top 20 értékesített modell közül megközelítőleg 50-50 %-ban találhatóak tisztán elektromos és konnektorról tölthető hibridek, ami lényegében megegyezik a magyarországi környezetkímélő, zöld rendszámos autók eladási statisztikájával.

A prognózisok szerint a növekedés üteme az elkövetkezendő években sem fog lassulni. Következő cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogy milyen tényezők járulnak hozzá az elektromobilitás megállíthatatlannak tűnő térnyeréséhez.


Ne hagyd ki!