Tuningolt szürke Volkswagen
Fotó: Unsplash

Halálos iramban, avagy akiket az égett gumi szaga megcsapott

Idén május 27. és 29. között immár 16. alkalommal rendezik meg az Automobil és Tuning Show-t. Az alapítókkal, Nokta Balázzsal és Szőke Lászlóval beszélgettünk.


​Meséljetek a hőskorról! Hogyan Indult az AMTS-sztori?

Nokta Balázs: Eleinte futár voltam. Azt hittem sosem lesz olyan autóm, amire vágynék, a sajátomat kezdtem csinosítgatni. Úgy tűnik, jól sikerült, mert mások is megkerestek, 1998-tól elkezdtem hát autókat építeni. Így kerültem kapcsolatba egy spoilereket gyártó vállalkozással. Meggyőztem őket, hogy én megtervezem, ők legyártják a szükséges alkatrészeket. Mivel tuningos körökben pár év alatt ismert lettem, 2005-ben gondoltam egy nagyot és az akkori Autószalon keretei között berendeztem egy tuningpavilont. Ez volt tulajdonképpen az Automobil és Tuning Show (AMTS) elődje, majd 2006-tól – akkor még Szegeden – indultunk el saját rendezvényként. Ezt a nagy érdeklődés miatt 2008 óta már minden évben a fővárosban, a Hungexpo területén tartjuk.

Szőke László: Programozóként dolgoztam, weblapokat fejlesztettem, de mindig érdekelt ez a világ. Nálam az igazi áttörést a Halálos iramban című film első részének bemutatója hozta el, ekkor határoztam el, hogy építek magamnak is egy kocsit. Idővel rájöttem, hogy az autótuning szerelmeseinek nincsen saját gyűjtőoldaluk, így elindítottam egy portált, kifejezetten ebben a témában. Nagyon jó közösség szerveződött köré, melynek első nagy kiállítását 2006-ban, Szegeden tartottuk. Ott találkoztam a Maxi Tuning újságban produkciós menedzserként dolgozó Balázzsal, a többi pedig már történelem.

​Miért kezd el valaki tuningolni egy szériaautót? Hogy illegális versenyeken szerepeljen?

Laci: Több évtizede élő hamis sztereotípia ez. A tuning nem egyenlő a filmben látottakkal! Ezt tükrözi rendezvényünk egyik fő jelmondata: Aki reggel elindul, este érjen is haza! Az AMTS egyik lényeges törekvése pont az, hogy bemutassa, mi az, amit legális, biztonságos körülmények között ki lehet hozni egy autóból. A tuning nem feltétlenül a feltűnősködésről szól, hiszen tízmilliókat is rá lehet költeni egy autóra anélkül, hogy egy laikus megmondaná, változott-e rajta valami.

Balázs: Tuningolni sokkal olcsóbb, mint venni egy hasonló tudású újat. A végeredménytől a szóban forgó autó sokkal egyedibb lesz. Márpedig az emberek vágynak az egyediségre. Nem mellesleg, a tuning igazi lényege, hogy a jármű valamilyen szempontból jobb legyen és optimálisabban működjön.

​Milyen a viszonyotok a hatóságokkal?

Laci: Sajnos nem a legjobb a helyzet. Az Európában több éve engedélyezett és ezért legális alkatrészeket, autóépítési megoldásokat nálunk nem egyszerű használni. Sokszor indokolatlan mértékű adminisztráció és költség árán kell újraengedélyeztetni őket a közlekedési hatósággal, amelynek régiónként is eltérő lehet a gyakorlata. Akad, ahol megértőek és elfogadóak, van ahol minden ilyen kezdeményezést mereven elleneznek.

Balázs: A műszaki vizsga is külön tortúra lehet. Megesett olyan is, hogy hiába volt rendben minden eredmény, a felelősséget senki nem akarta vállalni egy átalakított autó levizsgáztatásáért. A közúti ellenőrzéseknél főként rendőre válogatja, mi történik egy tuningolt autóval, papíroktól és engedélyektől függetlenül. Ennek ellenére közösségünket arra ösztönözzük, hogy mindent legálisan csináljanak. Lobbizunk azért, hogy az európai szabályoknak megfelelően, egy független minőség-ellenőrző szervezet által kiadott tanúsítvánnyal rendelkező alkatrész vagy műszaki megoldás alkalmazható legyen bárki számára.

​Hány ember foglalkozhat autótuninggal Magyarországon?

Balázs: Ezt nehéz megmondani, hiszen bizonyos szempontból az is tuningnak számít, ha valaki a gyárinál nagyobb kereket szerel az autójára. A közösségünknek közel 100 ezer tagja van, de aki valóban komolyan foglakozik ezzel, azok számát körülbelül tízezerre tennénk itthon.

​Drága mulatság autót építeni?

Balázs: Attól függ. Ha csak azt szeretnénk, hogy jobban nézzen ki, az viszonylag olcsó, pár tízezer forintból megoldható. Ha viszont komolyabban szeretnénk hozzányúlni, akkor mélyen a zsebbe kell nyúlni. Mondok két egyszerű példát: egy felső kategóriás felnigarnitúra ára akár 4 millió forinttól is indulhat, de egy S-osztályos Mercedesre szerelhető alap spoliergarnitúra is ugyanennyibe kerül. A határ a csillagos ég. Sokan egy 4 millió forintért vett használt autóra simán ráköltenek 6 millió forintot, csak azért, hogy a végeredmény tetszetős legyen.

Vállalkozásként mennyire sikeres az AMTS?

Balázs: Amikor 2008-ban Budapestre költöztettük a rendezvényt, azt terveztük, hogy még legalább tíz évig szeretnénk működni, akkorára nőjünk, hogy megtöltsük a Hungexpo összes pavilonját és érjük el a 62 725 fős látogatószámot. E célokat 2019-re mind elértük. Aztán jött a Covid, emiatt a rendezvényünket négyszer kellett elhalasztanunk, mire tavaly augusztusban végre újra megtarthattuk. Idén az a célunk, hogy újra feltornásszuk számokat.

​Mi változott a leginkább a kezdetek óta?

Laci: Az AMTS már nem kizárólag a tuningról szól. Sokkal inkább autóipari seregszemle, vásár és közönségtalálkozó lett belőle. Akit egy picit is érdekel a mobilitás világa, az három nap alatt minden kérdésére választ kaphat ebben a témakörben. Az elektromobilitástól az oldtimerekig, az autós versenysportoktól az off-roadig minden megtalálható, megnézhető, kipróbálható nálunk a május 27. és 29. közötti idei felvonáson, ami remek szórakozásnak ígérkezik bármely korosztály számára.


Ne hagyd ki!