Fehér színű autók egy autógyárban, már majdnem készen
Fotó: Shutterstock

Megütötte a háború a globális autógyártást

Az ukrajnai orosz invázió miatt a következő két évben kevesebb új autó kerülhet a globális piacra. A háború nyomán kialakuló krízis hatással van a kelet-európai autógyártó üzemekre, és a már eddig is drága nyersanyagok ára tovább emelkedik.


Csak az európai autógyárakból 9 százalékkal kevesebb új autó gördülhet ki, ami körülbelül egymillió jármű kiesését jelenti.

Szűkül a piac

Az S&P Global Mobility márciusi előrejelzése szerint

2,6 millió új autóval kevesebb kerülhet piacra 2022-ben és 2023-ban

az Ukrajna ellen indított orosz támadás miatt globális szinten. A legpesszimistább előrejelzés szerint ez a szám elérheti a 4 milliót is.

Az S&P Global Ratings becslése szerint 2022-ben

az autóeladások száma 2 százalékkal marad el a 2021-es mértéktől

világviszonylatban. Ez jelentős eltérés korábbi, tavaly októberi előrejelzésükhöz képest, amelyben még 4-6 százalékos bővülést jósoltak.

Nincs miből gyártani 

A csökkenő tendencia részben az oroszországi és ukrajnai piacvesztéssel van összefüggésben, bár a két ország 2021-ben a globális járműpiac mindössze 2 százalékát tette ki.

Az alapanyagok és alkatrészek hiánya inkább adhat okot az aggodalomra.

A háború elhúzódása esetén a jelenlegi helyzet e téren tovább súlyosbodhat. Az autógyártáshoz szükséges nyersanyagok közül hiány léphet föl többek között palládiumból és nikkelből.

Néhány ukrajnai üzemben még a jelenlegi körülmények között is próbálják fenntartani a termelést akár olyan áron is, hogy időről-időre rakétatámadás elől kell menekülniük.

Kábelkötegek

A német Leoninak két cége is van Ukrajnában, ahol kábelkötegeket gyártanak, és korábban arra kényszerültek, hogy a háborús helyzet miatt 40 százalékosra vágják vissza termelést. A Leoni próbálja magasabb kapacitásra állítani más, például romániai, szerbiai és szlovákiai gyárait, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

Nyugat-Ukrajnában rengeteget állítanak elő ebből az alkatrészből

  • a képzett, olcsó munkaerő,
  • az európai autógyárak közelsége,
  • és a nyersanyagbőség miatt.

A Leonin kívül a japán Fujikurának és a francia Nexansnak is vannak üzemei a területen. A Volkswagen, a Porsche, a BMW, a Mercedes-Benz és a Ford is kénytelen volt visszafogni termelését a kábelkötegek hiánya miatt.

Arról, hogy több ezer autógyári munkást küldtek kényszerszabadságra az oroszországi Kalugában, bővebben itt írtunk.

Ne hagyd ki!