Február elején fontos új funkciókkal bővült a Személyreszabott Ügyintézési Felület (SZÜF), amelyen azóta néhány kattintással elintézhetjük a lejáró jogosítványunk újbóli legyártását, illetve a kategóriabővítést követő kártyabővítést.


Az eddigieknél egyszerűbb, gyorsabb, illetve négyezer forint helyett ingyenes lehet a magyar jogosítványok gyártása és az orvosi érvényesség megújítását követően az új okmány kiadása a Magyarország.hu-n, vagyis az Ügyfélkapuként ismert állami felületen kialakított új funkciókkal. Az első lépés tehát az, hogy Ügyfélkaput kell nyitnod, ezt a Kormányablakokban intézheted el.

További lépések

  • Az Ügyfélkapun az első teendő annak a virtuális nyilatkozatnak a kitöltése/jóváhagyása, amellyel felhatalmazzuk a Belügyminisztériumot további külön kérelem nélkül gyártson mindig új jogosítványt, amikor ez szükséges.
  • Amikor valakinek lejár a jogosítványa, de előtte jóváhagyta, hogy az állam automatikusan elkészítse a következőt, nem kell mást tennie, mint megvárni, hogy a hosszabbításhoz kötelező orvosi alkalmassági igazolást feltöltsék a rendszerbe. Amint ez megtörtént, legyártják az okmányt, így azt nyolc napon belül megkaphatja.
  • Fontos, hogy a jóváhagyás benyújtásakor nyilatkozni kell, hogy hogyan akarjuk átvenni az új okmányt: választhatjuk a nyilvántartásban szereplő lakcímünket, megadhatunk értesítési címet, de átvételi helyként választhatjuk bármely Kormányablakot is.
  • Aki a meglévő mellett levizsgázik egy új járműkategóriára, az a még érvényes orvosi alkalmasság idejére megkaphatja az új jogosítványt a leírt módon, de az minden kategóriára csak abban a maradék időben lesz érvényes, ameddig az orvosi.
  • Az egyszerűsített jogosítvány-ügyintézés további feltétele, hogy az állami rendszerben legyen három évnél nem régebbi igazolványképünk, ha viszont nincs, egy további, szintén új szolgáltatást használhatunk hamarosan, ahol videochat lehetőséget alakítottak ki.

A tennivalókat összefoglaló Totalcar arra is felhívta a figyelmet, hogy a cikk megjelenésekor érvényes intézkedések értelmében a veszélyhelyzet feloldását követően hatvan nap áll rendelkezésre a lejáró okmányok, így a jogosítvány orvosi alkalmassági idejének meghosszabbítására is, ha valaki csak Magyarországon használja ezeket.


The Conversation

Friss

Photo by Bexar Arms on Unsplash

Mutatjuk a magyar hadiipari fejlesztéseket

A kormány felpörgeti a hadiipari beruházásokat, főként német, osztrák, európai, izraeli és amerikai cégekre számítanak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Jól megnyirbálják az amerikai lottó 432 millió dolláros csúcsnyereményét

Néhány nappal ezelőtt egy szerencsés amerikai mind a hat nyerőszámot eltalálta a Mega Millions nevű lottósorsoláson. A főnyeremény már 432 millió dollárra, átszámítva közel 130 milliárd forintra duzzadt, de a sajátos adózási rendszer miatt a nyertes ennek a felét sem viheti haza.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:Shutterstock

Orbán megpendítette, hogy már jövőre visszaadhatják a teljes 13. havi nyugdíjat

Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közrádiónak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!