Szokjuk a neveket: BYD, Dongfeng, Geely, Great Wall Motors, Nio és SAIC
Fotó: Shutterstock

Meghódítják a kínai e-autók Magyarországot? Itt a válasz

Magyarországot is megcélozták az kínai autógyártók elektromos modelljeikkel. A márkák jövőjét az határozhatja meg hazánkban, hogy mire lesznek képesek 150 ezer km megtétele után. A szakértő elmondta, hogy mit várhatunk a kínai e-autók magyar piacától a jövőben!


Hazánkba is érkeznek a kínai e-autók

Európában először hazánkba készül betörni a kínai autóipari óriás, a Geely. 2023 tavaszán helyezi forgalomba első elektromos modelljét, a Geometry C-t Magyarországon. A cég a 229. legnagyobb forgalmat (55,86 milliárd dollár) bonyolíthatta 2021-ben a világon, ami mögött 2,2 millió személygépjármű értékesítése áll.

Idehaza a Geometry C alapára 15 és 20 millió forint között alakulhat, szállítási ideje 4-6 hónap lehet, valamint 4 évig vagy 150 ezer kilométerig járhat utána garancia. Hazánkban is növekszik a kereslet az elektromos autókra, azonban jellemző a márkahűség, ezért továbbra is előnyben lehetnek a régebbi autókereskedők és -importőrök.

Kritikus pont még a szervizhálózat megléte. Nekünk harminc éve fennálló, országos lefedettségű hálózatunk van, melyhez bizalommal fordulnak az ügyfelek, ezt kiépíteni a Geelynek hosszú idő és kemény munka lesz. Összefoglalva: perspektívája van ennek a gyártónak is, azonban rengeteg munka áll még előtte

- nyilatkozta Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója a VG-nek.

150 ezer km lehet a mérföldkő

A Dongfeng és a SAIC után a Geely lesz a harmadik kínai autógyártó Magyarországon disztribúciós hálózatán keresztül. A szakember szerint a piacot meghatározhatja a jövőben, hogy a friss márkák modelljei hogyan teljesítenek 150 ezer km után.

A kínai mobiltelefonokhoz hasonlóan valószínűleg kezdetben ódzkodni fognak az idegen autómodellektől a vásárlók. Viszont az, hogy a telefonok elterjedtebbek lettek, másokat is meggyőzött a vásárlásukról. De az is meghatározó lehet, hogy második autóként hányan térnek vissza a kínai márkákhoz.

Azt mindenesetre nem tudni, mit hoz a világpolitika jövője, hova eszkalálódik a nyersanyaghiány – azaz tudja-e tartani egyebek között az árat, árgaranciát a Geely, valamint a jelenleg kedvezőnek mondható négy-hat hónapos szállítási időt

– közölte a szakértő.

Bujáki szerint nem okozhat nagy meglepetést, hogy mely elektromos autók lesznek a legversenyképesebbek a jövőben: azok a kisebb modellek, amelyek árban a hasonló méretű benzinesekhez közelítenek.

Európa-szerte terjeszkednek a kínai e-autók

Az utóbbi hetekben a kínai BYD, Nio és Great Wall Motors is megjelentek az új autómodelljeikkel a nagyobb európai autóbemutatókon. A szakemberek szerint különösen az elektromos járműveket gyártó BYD lehet kihívója az öreg kontinens autógyártóinak, hiszen befektetőként mögötte áll például Warren Buffett Berkshire Hathaway-e. Emellett a harmadik legnagyobb a tőzsdei értéke a járműgyártók között a Tesla és a Toyota után. A kínai cég terveiben szerepel egy európai gyártóbázis kialakítása is, ami miatt több európai ország áll sorban a kegyeiért.

A kínai gyártók leginkább olyan kisebb és olcsóbb elektromos modellekkel léphetnek az európai piacra, amilyenből nem igazán akad az itteni kínálatban. 2022 első nyolc hónapjában a Nyugat-Európában eladott elektromos autók közül körülbelül minden huszadik kínai márka volt, és ezen belül minden második belépő szintű modell.

Ne hagyd ki!