A Tesla németországi gyárában készülnek az új autók, egy fekete karosszéria látható a képen
Fotó: Shutterstock

Legördült az első Tesla a német „gigagyár” szalagjáról

Hatalmas kockázatot vállalt a Tesla a németországi gyárával, de úgy tűnik, két évnyi bizonytalanság után végre révbe ért a villanyautók királya az európai piacon is.


A Tesla 2020 májusában kezdte első európai gyárának építését a németországi Grünheide településen. A vállalat rengeteg akadályba ütközött az elmúlt két évben, ami azt eredményezte, hogy az új autó- és akkumulátorgyár nyitása meglehetősen elhúzódott.

Sokáig az sem volt biztos, hogy a telepet egyáltalán valaha üzembe helyezhetik, az építési munkálatokat 20 előzetes engedély alapján kezdték meg, a végleges működési engedélyre azonban egészen 2022. március 4-ig kellett várni.

Végül sikerült mindent elsimítani, így 2022. március 22-én kedden a Tesla németországi „gigagyára” hivatalosan is megkezdi az új autók és akkumulátorok gyártását.

Új fejezet

A nyitóceremóniára az alapító Elon Musk is Németországba utazott, amelyen várhatóan Olaf Scholz német kancellár és Robert Habeck német gazdasági miniszter is részt vesz. Az ünnepség részeként az első, már a „Gigafactory Berlin-Brandenburgban” legyártott Model Y járműveket átadják az újdonsült Tesla-tulajdonsoknak.

Igen nagy mérföldkő ez a Teslának, ugyanis ezidáig a sanghaji gyárból szállította az e-autókat az európai piacra.

Komoly kihívó

A Tesla tavaly nyáron akarta beindítani az üzemet, de komoly környezetvédelmi aggodalmak merültek fel, különösen az akkumulátorgyár szennyvízkezelése miatt. 2021 végén Brandenburg állam egészségügyi és környezetvédelmi hatóságai végül engedélyezték a Teslának, hogy kiterjessze az autók tesztelési fázisát, az értékesítést azonban ezen a ponton még tiltották.

Most, hogy a gyár megkezdheti működését, körülbelül 30 ezer járművet fognak legyártani Grünheide-ben az első hat hónap alatt. Amint eléri teljes kapacitását, a telep évente nagyjából 500 ezer új autót fog termelni.

Az üzem hozzávetőlegesen ötmilliárd euróból épült fel, és 12 ezer embernek fog munkahelyet biztosítani.

Ne hagyd ki!