Go Trabi, go!

Németországban még mindig több Trabant fut az utakon, mint Tesla elektromos autó.


Az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot (tavaly ezret) és 34 ezer Teslát helyeztek forgalomba Németországban. A tavalyi 47,7 milliós átlag után az idén januárban 48,2 millió gépjármű volt forgalomban Németországban a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adatai szerint. Ezer lakosra 580 gépjármű jutott.

Éllovasok

A járműállomány 2010-től 2021 januárjáig bekövetkezett 6,5 milliós növekedéséből a Volkswagen konszern márkái 4,2 millió példánnyal vették ki a részüket. A fennmaradó hányadból is nagy részt hasítottak ki maguknak a német prémium márkák, a Mercedes-Benz és a BMW.

A forgalomban lévő autók többsége VW márka. Idén januárban 10,15 millió volt a számuk, 15 százalékkal több, mint 2010-ben. Németországban jelenleg minden ötödik autó a Volkswagen konszern VW márkája. A második helyen a Mercedes áll 4,6 millióval, a harmadikon pedig az Opel 4,24 millióval.

A Tesla elektromos autókat a Trabant mellett még két, már nem kapható márka is megelőzi: Saab-ból 6 ezerrel van több a német utakon, Daihatsu-ból pedig kétszer annyi.


Ne hagyd ki!