Egyre szívesebben fizetünk az üzletekben bankkártyával
Forrás: Shutterstock

A magyarok fele rossz néven veszi, ha nem tud kártyával fizetni

Egyre több helyen fogadnak el kártyát fizetéskor hazánkban. Azonban még online vásárláskor is előfordulhat, hogy a vevőnek erre nincs lehetősége. Van, aki ilyenkor inkább nem vesz semmit.


Sokakat bosszant, ha nem fizethetnek kártyával

Jogszabály írja elő tavaly január elseje óta, hogy az online pénztárgépeket üzemeltető kereskedőknek és szolgáltatóknak biztosítaniuk kell a vásárlók számára valamilyen elektronikus fizetési lehetőségét. Ez a legtöbb esetben a bankkártyás fizetést jelenti. A törvény hatályba lépését kövezően felgyorsult a kártyás fizetés térhódítása Magyarországon – írja a money.hu.

Az OTP Bank vizsgálta meg a közelmúltban a bankkártyahasználattal kapcsolatos általános szokásokat, illetve azok változását. A megkérdezettek válaszaiból kiderült, 53 százalékukkal fordult elő, hogy kártyával szerettek volna fizetni egy vásárláskor, de nem volt rá lehetőségük, ezért inkább nem vettek semmit. Ebből kiindulva az üzleteknek akár anyagi hátrányuk is származhat belőle, ha nem fogadják el a bankkártyát – írja a portál.

A válaszadók mintegy 45 százaléka pedig arról nyilatkozott, hogy bosszantja őket, ha valahol nem lehet kártyával fizetni. A megkérdezettek 58 százaléka viszont azt tapasztalta, hogy a jogszabályváltozás érezhetően növelte azon helyek számát, ahol elfogadják a bankkártyát.

Népszerű az utánvétes vásárlás

A kártyás fizetés népszerűségének növekedéséről számolt be a Mastercard 2021-es Fizetési Élmény Riportja is. A felmérésben résztvevők 37,5 százaléka kedveli az online utánvétes vásárlást. Azonban 47,5 százalékuk fizetett már utánvéttel az internetről megrendelt áruért. A portál szerint ebből következik, hogy nagyjából 10 százalékuk találkozott olyan esettel, hogy szerettek volna online fizetni, azonban nem tudtak.

Eszerint egyelőre az e-kereskedők sem tudják teljesen kielégíteni a fogyasztók online fizetési igényeit. Pedig 52 százaléka a vásárlóknak úgy nyilatkozott, hogy számukra az öt legfontosabb szempont között szerepel a fizetés lehetséges módja, amikor arról döntenek, hogy melyik oldalon vásároljanak.

„Természetesen a 2021-es jogszabályváltozás jelentős mértékben felgyorsította a kártyás fizetés térnyerését, de a kereskedőknek nemcsak a törvényi előírások miatt érdemes minél szélesebb körben biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét, hanem mert a kutatási eredmények alapján ez a fogyasztók egyértelmű elvárása is”

– tájékoztatott Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.

Feleslegessé válhatnak a bankkártya-olvasó terminálok

Korábban ebben a cikkünkben írtunk róla, hogy tavaly január elseje óta a vállalkozások kötelesek a készpénzes fizetésen túl legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget is biztosítani a vásárlók részére. Ennek legelterjedtebb módozata a POS terminálok létesítése, azonban ez nem minden vállalkozás számára a legjobb alternatíva.

A koronavírus-járvány időszaka a pénzügyi tranzakciók terén teljes átalakulást hozott. Míg a kis értékű készpénzes fizetések száma visszaesett, az elektronikus fizetési módok használata több helyzetben is növekedett. A járványhelyzet egyértelmű nyertese az online kártyás vásárlás volt és a boltokban is nőtt az igény az elektronikus megoldásra.

„Egyre elterjedtebb az azonnali átutalás, illetve a QR-kódos vagy linken keresztüli azonnali fizetés. Azonban még mindig a POS terminállal történő bankkártya-elfogadás a legnépszerűbb, annak ellenére, hogy üzemeltetése plusz költséget jelent a vállalkozások számára, a telephellyel nem rendelkezőknek – kereskedők, szolgáltatók, taxisok, utazóügynökök, tanácsadók – pedig hordozásra kevésbé alkalmas mérete miatt is problémás"

– hívta fel a figyelmet Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója.

A Billingo és a Global Payments Europe (GPE) közös fintech fejlesztése androidos telefon segítségével nyújtja a bankkártyás vásárlás kényelmét. A szolgáltatás használatához csupán egy minimum Android 8.0 operációs rendszerrel működő, NFC-képes mobiltelefon vagy tablet és internetkapcsolat szükséges. A vásárlók bárhol és bármikor, terminál nélkül fizethetnek Mastercard vagy VISA bankkártyájukkal okostelefonon, okosórán elérhető virtuális bankkártyával a Billingo MobilAPP-odon keresztül.

„Ez az innováció abban tér el jelentősen a többi mobilos bankkártya-elfogadási lehetőségtől, hogy a folyamat nem áll meg a tranzakciónál. A fizetésről néhány gombnyomással készülhet számla vagy e-számla, majd a bizonylat mobil-blokknyomtatóval elektronikusan továbbítható a vevőnek, de hagyományos nyomtatóra csatlakoztatva ki is nyomtatható. Mindezek mellett a rendszer a NAV adatszolgáltatást is automatikusan képes intézni"

– avatott be Sárospataki Albert.

Egy ilyen automatizált rendszer nemcsak a fizetési folyamatot gyorsítja és egyszerűsíti, de a bizonylatoláshoz kapcsolódó adminisztrációt is képes a nullára csökkenteni, ami jelentős időmegtakarítást és akár bevételnövekedést is jelenthet.

Ne hagyd ki!