Nem csak az alapkamat növekszik
Fotó: Shutterstock

Erre sokan vártak: az infláció nyomába eredtek a betéti kamatok!

Ha messziről is, de elkezdték követni a száguldó inflációt a betétek kamatai! Ettől némileg ismét megjött a lakosság kedve lekötni a pénzét. Ezzel egyelőre azt érik el, hogy a pénzük kevésbé veszít az értékéből, mint eddig.


Elkezdték követni a betéti kamatok az inflációt

Elérte a 9,5 százalékot az infláció áprilisra. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésekkel próbálja mérsékelni a folyamatot, azért az alapkamat már 5,4 százalékon áll, az irányadó egyhetes betéti kamat pedig 6,45 százalékra nőtt. Ez a folyamat a banki hitelek kamatain eddig is látható volt, a lakossági betétek átlagos kamata azonban számottevően sokáig nem emelkedett. Márciusban azonban az inflációnál jobban nőttek a lekötött betétek kamatai – írja elemzésében a Bank360.hu.

Az átlagos betéti kamat egészen 2021. novemberig 1 százalék alatt maradt, akkor 0,90 százalék volt. A növekedés decemberben, a jegybanki kamatemelések nagyobb sebességre kapcsolása után vált látványosabbá, és ezt a tendenciát folytatva jutott el a márciusi 3,33 százalékos szintig. (Ezen belül az éven belül lekötött betétek átlagkamata 3,40 százalék volt, az éven túliaké viszont csak 1,16 százalék.) Az infláció eközben a 7 százalék körüli szintről március végére 8,5 százalékra nőtt. Ha legalább ezt a különbséget tartani akarnák a bankok, akkor további, 1 százalék körüli kamatemelésre lenne szükség a betéteknél, hiszen az infláció áprilisban már 9,5 százalékra ugrott

- áll az elemzésben.

A lekötés időtartama leginkább 1-12 hónap között alakul a bankok betéti kínálatában, de ennél hosszabb futamidőt is találni. Az 1-6 hónapos lekötésnél a kisebb bankoknál nagyjából 4-5 százalékos a betéti kamat (például MagNet Banknál vagy a Gránit Banknál). 4-4,5 százalékos szint a nagybankok közül például a Takarékbanknál érhető el 3 és 6 hónapos futamidőre. Más nagyobb szereplők ennél jellemzően alacsonyabb, 1-3 százalékot kínálnak. Az OTP Banknál egy éves lekötésre például 2-2,5 százalékos kamat érhető el, azonban 1 százalék alatti betéti kamatra is bőven van példa.

Néhány pénzintézetnél akár egy évnél hosszabb futamidőre leköthető betétre is van lehetőség. A MagNet és a Gránit kétéves vagy hosszabb futamidőre 4-5 százalékot kínál. A Cetelemnél és a Sopron Banknál viszont hosszabb futamidővel kaphatunk valamivel magasabb, 3-4 százalékos kamatot. Az ötéves futamidőre 5 százalékot pedig a MagNet Bank Apránként Megtakarítási Programja ígér.

Rekord is született

Az új forint-betétszerződések értéke is nőtt a kamatemelések időszakában. 756 milliárd forintot kötöttek le a háztartások márciusban, a jegybank szezonálisan igazított adatait tekintve pedig 628 milliárdot, ami szintén rekordmagas. Azonban továbbra is alacsony a lekötött betétek aránya a szóló és folyószámlabetétek összegéhez képest.

9909,2 milliárd forint látra szóló és folyószámlabetétje volt a lakosságnak márciusban. Ez kevesebb, mint a rekordmagas februári érték (akkor 10 231,7 milliárd forint volt), ami a családi szja-visszatérítések bankszámlára folyósítása miatt alakulhatott úgy. Az átlagos kamat csupán 0,08 százalék a nem lekötött betéteknél, tehát az ilyen formában bankban tartott pénz az infláció miatt folyamatosan és egyre jobban értéktelenedik el.

Nagyobb emelkedés a piaci lakáshitelek kamatjában

A márciusban folyósított lakáscélú hitelek átlagos hitelköltség mutatója 4,86 százalék volt, ami alulmúlta a februári 5,05 százalékos értéket. Az érték becsapós, hiszen ebben nemcsak a piaci hitelek vannak benne, hanem a kedvezményes kamatozású, az állam vagy a jegybank által támogatott kölcsönök is, mint amilyen a 2,5 százalékos zöld hitel vagy a 3 százalékos csok-hitel és lakásfelújítási hitel is. Kisebb mértékben a zöld hitel mellé kapható 0 százalékos csok-hitel is befolyásolhatja az értéket. Az átlagos hitelköltség mutató csökkenése tehát egyszerűen azt jelzi, hogy a felvett lakáscélú hitelek között a támogatott kölcsönök domináltak, különösen erős hónapot zárhattak a zöld hitelek. A Zöld Otthon Program 300 milliárd forintra emelt keretének folyósítása még hónapokig kordában tarthatja a statisztikában jelentkező átlagkamatot

– írja a Bank360.hu.

Mindeközben nyílik a kamatolló a támogatott és a piaci jelzáloghitelek között. A támogatott kölcsönök kamatszintje nem változott az utóbbi időben, amíg május elején 6-8 százalékos THM alatt már nem lehet találni piaci lakáshitelt, de akad 10 százaléknál magasabb költségmutató is.


Ne hagyd ki!