Ügyes átveréssel szereztek nagy pénzeket

A döntés jogerős, a banda irányítóját végrehajtandó szabadságvesztésre és kiutasításra ítélték.


A tíz éve nálunk élő nigériai állampolgár egy nemzetközi internetes bűnözői hálózatot segített. A csalási módszer az volt, hogy külföldi gazdasági társaságok elektronikus levelezéseinek felderítésével, feltörésével feltérképezték a kiszemelt cégek megrendelőit, partnereit. Ezt követően a becserkészett társaságok nevében, azok adatait, elektronikus levelezésük arculati elemeit lekoppintva elkezdtek fizetési felszólításokat küldözgetni a megrendelőiknek, magyarországi bankszámlaszámot megadva az átutalások teljesítésére.

Mindenki kapott feladatot

Az ügyészség közleménye szerint az elsőrendű vádlott dolga volt, hogy társaival az így megszerzett és félreirányított utalások fogadására magyar bankszámlákat nyittasson. A csoport fejeként azt is megszervezte, hogy cinkosai valójában nem működő cégeket alapítsanak, vásároljanak, majd azok nevében bankszámlákat nyissanak hazai, illetve szlovák pénzintézetekben. A társak jutalékot kaptak, a pénzt pedig átadták a főnöknek.

Nem mindenki dőlt be

Az átvert külföldi gazdasági társaságok román, vietnami, malajziai, indonéziai, kínai, illetve egyesült államokbeli cégek voltak, a közlemény nem nevesíti, de akadt köztük egy neves francia labdarúgócsapat is. Az okozott kár egy része megtérült, mert a téves utalást időközben észrevették, és szóltak a bankjuknak, hogy ne fizesse ki a pénzt.

A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki pénzmosás bűntettében, valamint pénzmosásban megállapodás vétségében, amelyért 3 évi börtönre ítélte, 3 évre kiutasította Magyarországról, valamint 1000 euró vagyonelkobzást is elrendelt.


Ne hagyd ki!