29 éves reménységet ültetett az igazgatói székbe a Revolut
©Photopw/123RF.COM

29 éves reménységet ültetett az igazgatói székbe a Revolut

Több mint 1 évig állt üresen a Revolut pénzügyi igazgatói posztja. Végül a 29 éves Mikko Salovaara-nak szavaztak bizalmat. Fontos feladatok várnak a fiatal vezetőre.


A Revolut döntése sokakat meglepett, ugyanis a cég eddig inkább idősebb, tapasztaltabb szakembereket ültetett a vezetői székekbe. Az elmúlt 6 évben veszteségesen működött az 5,5 milliárd dollárra értékelt vállalat. Mikko Salovaara feladata az lesz, hogy megtörje ezt a negatív szériát.

Bizalom

Mikko Salovaara korábban a fogyasztási cikkekkel kereskedő Kraft-Heinz vállalatnál dolgozott, mint regionális pénzügyi igazgató. Itt olyan sikereket ért el, hogy 2019-ben felkerült az amerikai Forbes „30 legígéretesebb 30 év alatti" listájára.

Nik Storonsky, a Revolut alapítója bizakodóan tekint a fiatal vezetőre, amit azzal indokolt, hogy Salovaara hatalmas tapasztalatot halmozott fel a pénzügyi csapatok és folyamatok kiépítésében, illetve átfogóan ismeri a globális fogyasztói iparágakat.

Az új pénzügyi igazgatónak a folyamatok optimalizálása mellett a Revolut soron következő tőkebevonásában is fontos szerep jut. Az pénzügyi forrásokat terjeszkedésre fogják használni.

Nem túl csábító

Az elmúlt 18 hónapban 8 felsővezető hagyta el a vállalatot, amit a rossz munkakörülményekkel és a túlzott elvárásokkal indokoltak. Ez a tendencia viszont rossz fényt vet a Revolutra. Éppen ezért strukturális átalakításokba kezdtek. Erre egy jó példa Salovaara, akit 2021 januárjában vett fel a cég. A szakember pénzügyi alelnökként kezdte a vállalatnál, innen nevezték ki igazgatónak.

A Revolut jelenleg azon dolgozik, hogy hivatalosan bejegyzett digitális bankká váljon, egyelőre csak az Egyesült Királyságban. Ehhez viszont tapasztalt és megbízható vezetőkre van szüksége.

Magyarországon is próbálkoztak

Nemrég Magyarországot is elérte a Revolut díjemelési terve, amiről korábban mi is beszámoltunk. Ebben arról volt szó, hogy 2021. április 23-a után havonta legfeljebb öt alkalommal, maximum 75 ezer forintot lehetett volna díjmentesen felvenni ATM-ből a Revolut Standard kártyákkal. Ennél gyakoribb, vagy nagyobb összegű pénzfelvételek után 2 százalékos, de legalább 400 forintos díjat akart felszámolni a Revolut. Ráadásul az ingyenes nemzetközi utalásokat is havi egy alkalomra akarta korlátozni. Minden más nemzetközi utalásra 150 forintos díjat számolt volna fel.

Az MNB ezt megvétózta, ugyanis a díjak egyoldalú megváltoztatása törvénysértő. A jegybank közbelépésének hatására a Revolut visszatáncolt, így maradt minden a régiben.


Ne hagyd ki!