Érdemes lehet ismét átnézni a kedvelt élelmiszereink összetevőinek a listáját
Fotó: Shutterstock

A háború miatt így változhatnak kedvenc élelmiszereink összetevői

Helyettesítő alapanyagok használatát engedélyezték az élelmiszeripari termékek esetében a régi összetevőket feltűntető címkék használata mellett idehaza. Vannak azonban kivételek!


Lépett az főállatorvos

Lehetőséget teremt az élelmiszeripar szereplői számára Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos legújabb határozata arra, hogy helyettesítő alapanyagokat használhassanak fel a termékeikhez. A korábban legyártott csomagolásokon feltűntetett összetevők listáján – néhány kivételtől eltekintve – azonban nem kell változtatniuk. Az új szabályozást az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakértőivel dolgozta ki a szakember – írja a kormány.hu.

A döntést azzal indokolták, hogy az ukrajnai konfliktus zavarokat okozott több élelmiszer-összetevő ellátási láncában, más alapanyagok költségét pedig jelentősen megemelte. A hazai élelmiszeripar ezért rákényszerült, hogy a termékei egyes hozzávalóit mással helyettesítse a zavartalan gyártás fenntartása érdekében. Ez azonban újabb, igen jelentős költségekkel terhelte meg a szektor szereplőt, hiszen az árucikkeik csomagolását jellemzően jóval korábban legyárttatták, azokon pedig a korábbi összetevők szerepelnek. A régi címkék nem felhasználása a jelentős anyagi kár mellett nagy környezeti terheléssel is járhat. Továbbá késleltetheti az árucikkek piacra kerülését, hiszen időbe telhet, amíg megérkeznek az új jelölések. Ennek kiküszöbölésére engedélyezték a régi csomagolások használatát az új receptek ellenére is, egészen a rendelet visszavonásáig.

Az intézkedés célja, hogy a magyar lakosság a továbbiakban is hozzáférjen a megszokott, biztonságos, minőségi élelmiszerkínálathoz. A rendhagyó helyzetben elengedhetetlen rugalmasabb szabályozás természetesen nem veszélyeztetheti az élelmiszer-biztonságot! Az új előírások biztosítják a vásárlók megfelelő tájékoztatását is, a helyettesítés menete szigorúan szabályozott és egyértelmű, nyilvános vásárlói tájékoztatáshoz

- idézi a portál Dr. Bognár Lajost.

Vannak kivételek

A szabályváltoztatás nem vonatkozik a csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiszerekre. Ezen kívül az allergének feltűntetése továbbra is kötelező a termékeken.

Az alapanyag-ellátási láncokban kialakult rendkívüli helyzetben olyan megoldást kellett keresnünk, amellyel a fogyasztók tájékoztatása nem szenved csorbát és emellett a gyártók is tudnak folyamatosan, a megszokott minőségben és mennyiségben élelmiszert biztosítani a hazai lakosság számára. (…) A gyártók számára ez nem csak egy egyszerű összetevő csere vagy egy megoldandó logisztikai probléma lesz, hanem egy komplex feladat, amiben figyelni kell elsősorban az élelmiszerbiztonság fenntartására, illetve a termékek számos meghatározó paraméterére, úgy, mint íz, állag, élvezeti érték, eltarthatóság.

- fogalmazott Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége ügyvezető igazgatója.

Vizsgálatok előzték meg a döntést

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hozzátette. hogy a szabálymódosítás előtt egyeztettek a szakmával is.

Nyilván nem közömbös, hogy a gyakorlatban mennyire zökkenőmentes egy intézkedés, így a piaci szereplők tapasztalatai segítették a végső döntés kialakítását. A jelenlegi intézkedésnél különösen fontos volt, hogy ne sérüljenek a vásárlók érdekei, ugyanakkor a vállalkozások terhei elviselhetők legyenek ebben a rendkívüli helyzetben. A legfontosabb közös cél az élelmiszerbiztonság fenntartása

– mondta a főtitkár.

Az új rendelet lehetőséget kínál a termékek teljes vagy részleges átcímkézésére is, illetve az egyértelmű eladóhelyi tájékoztatásra. Az utóbbi esetében a forgalmazók kötelesek azt a Nébih felé is bejelenteni, valamint a honlapjukon is feltűntetni. Részletesebb tájékoztató a hivatal honlapján ITT érhető el.

Ne hagyd ki!