Énekes, médiaszemélyiség,  most a cégénél vizsgálódik a versenyhivatal
Fotó: Shutterstock

Magyar celeb étrendkiegészítős cégénél vizsgálódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Challenge étrendkiegészítők forgalmazójával szemben, mert valószínűleg megtévesztően népszerűsíti a termékcsaládot egyebek között betegségek megelőzéséről és kezeléséről szóló ígéretekkel.


A nemzeti versenyhatóság vizsgálatot indított a Challenge étrendkiegészítőket forgalmazó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a cég vélhetően tisztességtelenül, az uniós ágazati szabályozást is megsértve népszerűsíti a termékcsaládot, illetve az ahhoz kötődő „Challenge életmódváltó rendszert”.

A Versenyhivatal gyanúja szerint a cég honlapja, közösségi oldalai, illetve a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibor közösségi oldalai jogsértő módon sugallják a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására (pl. „Csökkenti a szív és érrendszeri betegségeket, az érelmeszesedést és a daganatos megbetegedéseket”). Hasonlóan jogsértőek lehetnek a reklámok egyes, egészségre gyakorolt hatásokra vonatkozó állításai (pl. „Segít a fogyásban, és a súlytartásban is, megfelelő étrend mellett.”). A cég emellett vélhetően megalapozatlan, megtévesztő információkat közöl egyes termékek összetételéről is (pl. „cukormentes”, „mindenmentes”).

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.


Ne hagyd ki!