Édességüzemet zárt be a Nébih
Fotó: Shutterstock

Édességüzemet záratott be a Nébih

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy fővárosi édesipari üzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a szakemberei ellenőrzést tartottak a helyszínen. Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények fogadták őket.


Súlyos egészségügyi kockázatot jelentett az üzem

Rendkívül rossz higiéniai állapotok fogadták a Nébih szakembereit egy budapesti édesipari üzem helyszíni ellenőrzésekor. A létesítményben az eszközök, a berendezések, a polcok, a padló és a falak is koszosak voltak, valamint a helyiségek is rendezetlenül és zsúfoltan várták az ellenőröket. Szennyezettek voltak a gáz-, villany- és vízvezetékek is. A termelőtérben található kézmosót pedig nem lehetett rendeltetésszerűen használni – írja oldalán a Nébih.

A mennyezetről amellett, hogy pergett a festék, több pók és pókháló lógott le. Az ízeltlábúak mellett a termelőüzem területén ráadásul élő rágcsálót is találtak a hivatal emberei.

Gond volt az élelmiszerek tárolásával és a dokumentációval is

Az élelmiszertároló rekeszek is piszkosak voltak. Élelmiszert azonban a szennyeződés veszélyének kitéve a padozaton is tároltak. Az öltözői szekrényekben tojásokra bukkantak fedetlenül, valamint feltört tojások is voltak mellettük. Több centiméter magasan felhalmozódott, megdermedt, szennyezett cukorszirupot is találtak a szakemberek a szintén koszos melegítőzsámoly körül.

A higiéniai problémákon túlmenően a cég az előállított élelmiszerekkel kapcsolatos gyártási és nyomon követési dokumentációt sem vezette. A Nébih ezért összesen 519 kg élelmiszert - pontosan hét tételt - azonnal kivont a fogalomból.

Az említett súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági problémák, valamint egyészségügyi kockázatok miatt, a hatóság elrendelte az üzem tevékenységének felfüggesztését. Megtiltotta az ottlévő élelmiszerek forgalomba hozatalát, valamint a korábban előállított termékeiket is visszahívatta a fogyasztóktól. Az eljárás és a bírság megszabása még nem fejeződött be.

Amennyiben az üzem a hiányosságait pótolja, valamint a Nébih is kedvező eredménnyel végzi el a későbbi terepszemléjét, az egység folytathatja a működését.

Az esetről és az üzemről egyéb részletek ezen a linken érhetőek el.

Kivont 21 tonna ételt, kiosztott 11 millió forint bírságot a Nébih

Korábban írtunk arról is, hogy a közelmúltban ért véget az Agrárminisztérium által elrendelt, a Nébih irányításával végrehajtott egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. A minisztérium tájékoztatása szerint 2 748 ellenőrzést végeztek a szakemberek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéskor. A feltárt szabálytalanságok miatt 10 figyelmeztetést és 154 bírságot szabtak ki, összesen 11,3 millió forint értékben. Az ellenőrzött 10 421 különféle hazai és külföldi élelmiszerből országosan 20,7 tonnát vontak ki a forgalomból, leginkább a lejárati idő utáni forgalmazás miatt. Az édesipari termékek ellenőrzésekor összesen 189 kg édességet kellett kivonni a forgalomból.

Ne hagyd ki!