A Tisza-tónál razziázott a Nébih
Fotó: Shutterstock

Kedvelt hazai nyaralóhelyen razziázott a Nébih

Hiányosságokat tárt fel a Tisza-tó környéki vendéglátó egységek ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal.


A hivatal munkatársai a szezonális nyári ellenőrzés keretében egy hétig vizsgálták júniusban a Tiszta-tónál, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységeket. Elsősorban az éttermek higiéniás állapotát, az alapanyagok nyomon követhetőségét, megfelelőségét, kezelését ellenőrizték.

A vizsgálat eredményei a Nébih tájékoztatása szerint "vegyesnek mondhatók", mint írták, az ellenőrzött egységek számottevő hányadában fellelhetőek voltak hibák, ugyanakkor ezek többségében csak kisebb hiányosságok voltak, a higiéniai állapotok döntően megfeleltek az előírásoknak.

Pozitívumként említették, hogy az allergén információk feltüntetése nagyrészt rendben volt. Jellemző szabálytalanságként emelték ki ugyanakkor a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiányát. Emellett több helyen lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszerek is előkerültek - jegyezték meg.


Súlyosabb élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat mindössze egy ellenőrzött egyégben állapítottak meg. Az érintett létesítményt egyebek között szabálytalan tárolás és szennyezett főzőberendezés, illetve hűtő miatt marasztalták el. A hatóság több mint 1000 kilogramm nem nyomon követhető élelmiszer forgalomból való kivonását, valamint a forgalomba hozatal/felhasználás azonnali hatályú megtiltását is elrendelte ezen a helyen.


Az egy hetes vizsgálatsorozatban az ellenőrzések több mint fele tárt fel hibákat és összesen csaknem 1300 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból a Nébih. Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van, a nyári szezon elején elvégzett ellenőrzéseknek köszönhetően azonban az érintett vendéglátó egységek a feltárt hibákat még a nyár hátralévő, hosszabb időszaka előtt javítani tudják.


Ne hagyd ki!