A JBA húsfeldolgozó 11 millió dollárt fizetett az orosz hackereknek

Mégis tejelt a húsfeldolgozó, nem is keveset

A világ legnagyobb húsfeldolgozó vállalatát a napokban hackertámadás érte. Az észak-amerikai cég korábban azt nyilatkozta, nem történt komolyabb károkozás. Most úgy tűnik, mégis. A vállalat 11 millió dollárt fizetett a hackereknek – írja a BBC.


Az észak-amerikai JBS húsfeldolgozó május utolsó napján adott ki egy közleményt, amely szerint hackertámadást észlelt. Erről korábban mi is beszámoltunk. A cég a nagyobb károkozások elkerülése érdekében számos egyesült államokbeli, kanadai és ausztráliai szerverközpontját leállította. A korábbi közleményben az állt, hogy a hackerek valószínűleg nem tudtak hozzáférni az alkalmazottak, a beszállítók, vagy az ügyfelek adataihoz. Most újabb információk láttak napvilágot a támadásról.

Nyaralópénz a hackereknek

Mint kiderült, a JBS végül 11 millió dollár, azaz nagyjából 3,13 milliárd forint értékű Bitcoin-t utalt a hackerek által megadott címre. A vállalat állítása szerint erre a vásárlók védelmének érdekében volt szükség. Andre Nogueira, a JBS vezérigazgatója elmondta, ahogy a vállalatnak, úgy személyesen neki is nagyon nehéz volt meghozni ez a döntést, de szükséges volt. A cég hozzátette, a támadás kifinomultsága indokolttá tette a váltságdíj kifizetését. Egyelőre nem tudni, hogy a hackerek milyen kényes információkhoz jutottak hozzá. Az viszont biztos, hogy a JBS egy teljes napra kénytelen volt leállítani szarvasmarhavágást az összes amerikai üzemében. Ez azzal fenyegetett, hogy szűkös lesz a húsellátmány, aminek következtében a vásárlók magasabb árakkal szembesültek volna.

Gyanúsan sok a támadás

Az elmúlt hónapokban majdnem minden hétre jutott egy hackertámadás. A szakértők egyre jobban aggódnak, ugyanis a kiberbűnözők olyan fejlett és kifinomult támadásokat intéznek a vállalatok ellen, melyeket a profi védelmi rendszerek már nem tudnak megakadályozni. Egyebek között az Acer-t, az Apple-t, és az amerikai Colonial Pipeline kőolajszállító vezetékrendszerét sem kímélték a bűnözők. A Microsoft arról számolt be a napokban, hogy a Nobelium orosz hackercsoport 1 hét alatt 24 ország több mint 150 vállalatát támadta meg. Nem minden esetben derül ki, hogyan oldódnak meg ezek a fenyegetések. Az viszont biztos, hogy a JBS előtt a Colonial Pipeline is csak váltságdíj ellenében tudta folytatni a kőolajszállítást. Esetükben ez 4,4 millió dollárba került.

A legtöbb támadásért a Nobelium, a REvil és a DarkSide hackercsoportok felelnek. A Fehér Ház értesülései szerint ezek mind orosz háztterű bűnszervezetek. Oroszország visszautasította a vádakat, hogy a hivatalos Moszkva állna a hackerek mögött.

Ne hagyd ki!