A Tesco így áll át az új vásárlási szabályokar

Az áruházláncnak már van tapasztalata a korlátozások alkalmazásában, így a cég vezérigazgatója zökkenőmentes átállásra számít.


A négyzetméter-alapú korlátozás nem ismeretlen terep számunkra

-mondta a Napi.hu-nak Pálinkás Zsolt, a TescoGlobal Áruházak Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy aTesco teljes nemzetközi hálózatára jellemző, hogy a kormányzati, illetve a saját belső előírásaink közül minden országban a szigorúbbat alkalmazza.

Így változik a vásárlási rend

  • A boltok, áruházak bejáratánál egy figyelemfelkeltő információs poszter várja a vevőket, majd folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági előírásokról: a belső sorállásnál 2 méterben határozták meg a biztonságos távolságot, a pénztáraknál és a pultoknál plexifallal védik a vásárlás biztonságát, mind a dolgozókat, mind a vásárlókat.
  • Minden boltban kézfertőtlenítő állomást helyeznek el, ahol nem csak a kezét, hanem a kosarát is le tudja fertőtleníteni a vevő és a pandémia kitörése óta gyakrabban takarítanak a vásárlótérben is.
  • Az áruházláncnál a számolásos módszer vált be a legjobban, tehát a manuális számlálással szerzett adatokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bejövő és kimenő vevők számát tableten rögzítik.
  • A legnagyobb létszámú boltjaikban van egy automata rendszer, ami egy nagy képernyőn tájékoztatja a vásárlókat a bent lévő vevők számáról, hogy még „zöld" az áruház és be lehet lépni, és ahogy közelednek a telítettség felé, úgy vált a pirosba a monitor és amikor elérik a maximumhatárt, a rendszer jelez az egyik kollégának, aki megkéri a vásárlókat, hogy várakozzanak az eladótéren kívül.
  • Külföldön volt példa arra, hogy a bevásárlókosarakkal szabályoztak: ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy annyi kosarat hagytak kint, amennyien a négyzetméteres szabályozás alapján éppen tartózkodhatnak a boltban.

Mire számítanak?

A mi érdekünk is, hogy betartsuk a szabályokat. Szlovákiában például elég robusztus véletlenszerű hatósági ellenőrzések voltak és a bírságokat is keményen osztották, aminek híre ment és ez ott hatékony eszköznek bizonyult. Arra készülünk, hogy ezzel nem lesz gondunk

-mondta a Tesco vezetője.

Az új vásárlási szabályok akkor lépnek életbe, ha a beoltottak száma országosan eléri a 2,5 milliót. A részleteket ITT találod.


Ne hagyd ki!