Kedvezőtlen adatok érkeztek a kereskedelmi ingatlanpiacról
Fotó: Shutterstock

Szökik a pénz a kereskedelmi ingatlanok európai piacáról

Tőkekiáramlástól tartanak a szakértők az európai ingatlanszektorban, ami akár erős piaci visszaesést is okozhat. Úgy látják, a kedvezőtlen folyamatra a márciusi bankválság miatt nőtt meg az esély a kereskedelmi ingatlanpiacon.


Bajban lehet az európai kereskedelmi ingatlanpiac

Megugrottak a hitelfelvételek költsége a magas alapkamatok miatt Európában. Ezzel együtt csökkent az ingatlanszektor kedvező megítélése is, ami a korábban alacsony kötvényhozamoknak volt köszönhető – írja a CNBC. Ezt bizonyítja, hogy a közvetlenül ingatlanba fektető európai alapoknál 215 millió dollár tőkekiáramlást regisztráltak februárban a Morningstar Direct adatai alapján.

Az elemzők szerint akár 20-40 százalékot is eshetnek jövőre az ingatlanrészvények. Ráadásul az Európai Központi Bank (EKB) is az ingatlanszektor sérülékenységére figyelmeztetett a hónap elején. A probléma okaként ők is a piaci likviditás csökkenését, valamint az árkorrekciót nevezték meg.

Az Egyesült Államokban és Európában is lefelé irányuló nyomás látható mind a magán, mind a kereskedelmi ingatlanok piacán. Az irodai szegmens, ami a kereskedelmiingatlan-piac egyik legfontosabb eleme, az esetleges visszaeséssel kapcsolatos félelmek központi elemévé vált, mivel a járvány hatására előtérbe került hibrid munkavégzés miatt továbbra is magas az irodai kihasználatlanság

- írja egy elemzőre hivatkozva a Portfolio.

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az üresedési ráták továbbra is emelkednek. Ehhez képest túl sok a rendszerben a hitel. Pedig ha elindul egy kényszerértékesítési hullám, az egy lefelé irányuló spirált eredményezhet.

A Goldman Sachs hozzáteszi, nagyjából a 25 százalékát teszik ki a kereskedelmi ingatlanok az amerikai bankok hitelállományának, viszont a kisebb pénzintézeteknél 65 százalékot. Azonban Európában ez a mutató 9 százalékon áll.

Olcsók a magyar ingatlanok a romániaiakhoz képest

Ha a nemzetközi ingatlanpiacnál tartunk: úgy tűnik egyre több, a magyar határ közelében lévő településen növekszik a külföldi lakóingatlan-vásárlók száma. Például a Sokszínű Vidék arról ír, szlovákiaiak csapnak le borsodi ingatlanokra. Mellettük romániaiak is szép számmal érdeklődnek magyarországi házak iránt. Romániában egy 60 négyzetméteres lakás átlagosan nagyjából 100 ezer euróba, vagyis több mint 38 millió forintba kerül. Házat pedig szinte lehetetlen banki kölcsön nélkül vásárolnia egy átlagembernek a Digi24.ro szerint. Ezért egyre több romániai költözik Magyarországra, a román határhoz közeli településekre, ahol sokkal olcsóbbak az ingatlanok.

Az Aradhoz közeli magyarországi területeken az ingatlanárak jellemzően 10 ezer eurónál kezdődnek, azaz 3,8 millió forintnál. Azonban tavaly a legolcsóbb ház, egy 100 négyzetméteres lakóingatlan 4 ezer négyzetméter telekkel feleennyiért ment el Domaegyházán. Bogdan Holocan ingatlanpiaci szakértő nagyjából 300 olyan határ menti házról tud Magyarországon, ami romániai tulajdonoshoz került 2022-ben.

Hozzáteszik, a házak jellemzően jó állapotban vannak. Leginkább azért válnak meg tőlük, hogy nagyobb városokba költözzenek a jobb megélhetés miatt. Azonban a romániai ingatlanvásárlók általában nem adják fel a munkájukat odahaza, hanem átjárnak dolgozni. De olyan is van, aki hétvégi üdülőháznak használja a magyarországi ingatlant.

Romániai közösségek épülnek Magyarországon

Különösen népszerű célpontja a romániaiaknak Battonya, ahol a közösségüknek óvodája, iskolája és új közösségi háza is van. Ott is nagyjából 10 ezer eurótól lehet házat vásárolni, de a határ túloldalán sokkal magasabban van az árszint.

Egy ilyen házért 25 ezer eurót kérnének egy Arad megyei faluban, a városban pedig 100 ezret. Vannak persze ennél sokkal drágább ingatlanok is, a település központjában egy nagy történelmi múltra visszatekintő, 100 négyzetméteres ingatlanért és a hozzá tartozó telekért például 60 ezer eurót kérnek

- idéztük Bogdan Holocant.

A tartalom elkészítését a Masterplast támogatta.

Ne hagyd ki!