Drágulási rekordok a magyar ingatlanpiacon
Fotó: Shutterstock

Zala és Salgótarján, drágulási rekorderek az ingatlanpiacon

Az OTP friss Lakóingatlan Értéktérképének adataiból szemezgettünk.


2020-hoz hasonlóan tavaly is minden megyében emelkedtek az árak, azonban egy év alatt nagyot fordult a világ. Míg két éve, köszönhetően a Balaton közelségének, Somogy megye ért el kiugró, közel 37 százalékos áremelkedést, addig 2021-ben Zala megye lépett a dobogó legfelső fokára, 25 százalékos drágulással, miközben Somogy 13,7 százalékos értékkel a középmezőnyt erősítette.

A második legmagasabb értéket (21,1%) a hagyományosan olcsó Heves megyében regisztrálták tavaly, míg az agglomerációs hullám következtében Pest megyében 20 százalékkal növekedtek az árak. A balatoni árrobbanás lecsengését vetíti előre, hogy a legalacsonyabb növekedést Bács-Kiskun (6,6%) és Budapest (6,4%) mellett Veszprém megyében (2,4%) mérték, ami pedig 2020-ban még második helyezett volt, közel 20 százalékos áremelkedéssel. Míg 2020-ban kilenc, addig 2021-ben már tizenöt megyében haladta meg az áremelkedés mértéke a tíz százalékot.

Az eladott ingatlanok átlagos négyzetméterára 2021-ben – Budapest (714 ezer Ft/m2) után, azt egyre jobban megközelítve – továbbra is Somogy megyében volt a legmagasabb, átlépve a félmilliós szintet (520 ezer Ft/m2), míg Pest megyében (489 ezer Ft/m2) ennek a lélektani határnak közelébe ért. Ahogy a legdrágább, úgy a legolcsóbb megyéink sorrendjében sem történt érdemi változás, Borsod megyében 241 ezer, Békésben 219 ezer, míg a tavaly is legolcsóbb Nógrádban a viszonylag jelentős, 17 százalékos áremelkedés következtében már 138 ezer forintos négyzetméterárral találkozhattak az érdeklődők, ugyanakkor továbbra is Nógrád az egyetlen megye 200 ezer forint alatti négyzetméterenkénti átlagárral.

A megyeszékhelyek árváltozását vizsgálva 2021-ben Salgótarján egyedüliként lépte át a 20 százalékos növekedést (20,8%), Miskolc és Tatabánya 17,4 százalékos áremelkedést realizáltak, míg a lista végén Kecskemét (7,8%) és Békéscsaba (6,8%) szerepeltek, illetve egyedül Szekszárdon– alig érezhetően, de – csökkent az átlagár (-0,5%). Érdekes, hogy 2020-ban pont Szekszárdon növekedett legnagyobb mértékben, 18,5 százalékkal a lakóingatlanok átlagára. Tavaly a legdrágább megyeszékhely változatlanul Debrecen volt, ahol az átlagos négyzetméterár elérte a 492 ezer forintot, a korábban éveken át élen álló Győrt pedig Székesfehérvár (490 ezer Ft/m2) és Veszprém (472 ezer Ft/m2) ismét megelőzte a tavalyi évben. A megyeszékhelyek árrangsorát 2021-ben is Salgótarján zárta, 164 ezer forintos átlagos négyzetméterárral


Ne hagyd ki!