A magyarok döntő többsége saját ingatlanában lakik, verjük Nyugat-Európát

Az Európai Unió lakosságának 69,8 százaléka él saját tulajdonú ingatlanban, míg Magyarországon ez az arány 91,3 százalék. Csak két ország előzi meg hazánkat az unióban, Románia 96,1 százalékkal és Szlovákia 92,3 százalékkal - közölte a Duna House az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb adatai alapján.


 Az én házam az én vagyonom

A saját tulajdonú ingatlanok arányát tekintve Magyarország az uniós rangsorban Horvátországgal osztozik a 3. helyen, mindkét országban mindössze 8,7 százalékos a bérlemények hányada. Nyugat-Európában jóval kevésbé jellemzőek a saját tulajdonú ingatlanok: Hollandiában 69, Svédországban 64,5, Franciaországban pedig 64 százalék. A német ingatlanállomány alig fele tölti be a saját otthon funkcióját, de ezek aránya 60 százalék alatt van Ausztriában és Dániában is.

A magyarországi adatokkal összefüggésben a közleményben Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője elmondta, a rendszerváltás után nagyon kedvező feltételekkel tudtak egykori bérlakásokat megvásárolni az emberek, ez pedig olyan hullámot indított el a hazai ingatlanpiacon a saját tulajdon birtoklása iránt, ami azóta is tartja erejét.

Fejletlen a hazai bérlakáspiac

Az országban szinte mindenki saját otthonra vágyik, beépült ez az ideál a magyar lakáskultúrába. Az emberek ragaszkodnak a saját tulajdonhoz és a saját vagyon megteremtéséhez, és jelenleg a legnagyobb értéket az ingatlan képviseli. A fogyasztóbarát hitelek és az állami, otthonteremtési kedvezmények megjelenésével pedig ez a lehetőség még több ügyfél számára vált elérhetővé. Az elmúlt évek jelentős lakásáremelkedése viszont így a magyar lakosság vagyonát gazdagította. Kérdéses azonban, hogy emiatt, mikor alakul ki a Nyugat-Európában megszokott bérleti piac és hozzá a szolgáltatói, intézményi rendszer.


The Conversation

Ne hagyd ki!