Rószaszínű bejárati autó lila virágú fa Londonban

Diszkréten megbúvó luxusingatlan Londonban

Fotó: Shutterstock

Az oroszok verik fel a londoni ingatlanárakat

Az ukrajnai háború még a nem szankcionált oroszok számára is megnehezíti a luxusingatlanok eladását Nagy-Britanniában, ami az egyébként is szűk piacon felveri az árakat.

Az elmúlt három évtizedben orosz oligarchák, közel-keleti olajbárók és milliárdos kínai vállalkozók vastagon bevásároltak a londoni ingatlanpiacon, lecsaptak a belvárosi luxusapartmanokra és üzlethelyiségekre – derül ki a Reuters összeállításából.

Rosszul cseng az orosz

A négy hónapja tartó ukrajnai háború miatt London mintegy 1100 orosszal szemben vezetett be szankciókat, ami a főváros Londongradnak is nevezett részén befagyasztotta a lakáseladásokat.

Számos olyan tranzakció volt, ami végül kútba esett, kettő egyenként több mint 40 millió font (18,5 milliárd forint) értékben

– mondta Charlie Willis, a London Broker vezetője. Hozzátette, hogy a két kiemelt értékű adásvétel esetében a vásárlók végül azért álltak el a vételtől, mert az eladó orosz származású volt.

A Benham & Reeves számításai szerint a piac szűkülése miatt

a háború kezdete óra 4,7 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a kiemelt londoni körzetekben,

bár Belgraviában és Knightsbridge-ben – amely népszerű az oroszok körében – kissé alacsonyabb, 3,3 százalékos volt a növekedés.

A piacot a kínálat hiánya fűti – mondta a Henry Dannell cég elemzője.

Kivárás

Március és május között a kiemelt belvárosi körzetekben lévő lakóingatlanok eladása 30 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest.

Hozzávetőleg 150 ezer orosz élhet Londonban, akik összesen 8 milliárd fontnyi brit vagyonnal rendelkeznek ingatlanokban, üzletekben és más befektetésekben

– véli az Aston Chase társalapítója, Mark Pollack. Hozzátette, hogy a tehetős oroszok különösen óvatosan járnak el, hogy gabalyodjanak bele a szankciók hálójába.

Az oroszok nem vásárolnak, és nem adnak el, nem feltétlenül azért, mert nem áll szándékukban, hanem mert sokan valószínűleg nem tudnak. A kivárás esetükben ésszerű lehet, remélik, hogy elül a vihar

– mondta Pollack.

Diszkontárban reménykedtek

Henry Sherwood, a Buying Agent vezetője azt mondta: a háború kezdetekor telefonon érdeklődtek az emberek eladó orosz ingatlanok iránt. Azt remélték, hogy a szankciók miatt az oroszok fejvesztve, alacsonyabb áron kínálják majd a luxuslakásokat. A Buying Agent kizárólag 5 millió fontnál drágább ingatlanok adásvételével foglalkozik.

Hozzátette, hogy vannak olyanok is, akik kifejezetten nem akarnak üzletbe bonyolódni oroszokkal, mert nem kívánják vállalni a kockázatot, hogy a tranzakció végül soha nem történik meg.

A példa nélküli nyugati szankciók hatására az oroszok inkább barátságosabb országokban keresnek luxuslakóhelyet, például Isztambulban vagy Dubajban, erről itt írtunk.


Ne hagyd ki!