Csökkent  a kereslet az építési telkekre
Fotó: shutterstock

Nem kapkodunk az építési telkekért, de mikor lesznek olcsóbbak?

Az építési telkek forgalma az első háromnegyedévben 10 százalékkal visszaesett, drágulásuk 2,5 százalékra mérséklődött a tavalyi azonos időszakhoz képest - ismertette az Otthon Centrum saját értékesítéseinek országos összesítése alapján.



Az Otthon Centrum szerint a fordulat nem meglepő, a romló gazdasági helyzet fogta vissza a keresletet. Az ingatlanközvetítő ismertette: az építési telkeknél az átlagos négyzetméterár 10,8 ezer forintra nőtt, 2,5 százalékkal emelkedett.

Tavaly az idei többszörösével nőttek (30-50 százalékkal) az árak és 20 százalékkal a forgalom a családi házak építésére alkalmas telkek iránti kereslet megugrása miatt

- emlékeztettek.

Nagyok az eltérések a települések között, sőt akár a településeken belül is a telekárakban. A fővárosban négyzetméterenként 60 és 80 ezer forint között keltek el a családi vagy ikerházak építésére alkalmas telkek. A megyeszékhelyek között még nagyobb a szórás, Debrecenben 28 ezer forint az átlag, míg Szombathelyen 13 ezer, Kecskeméten 8 ezer, a sor végén lévő Zalaegerszegen pedig csak 2500 forint.

A közlemény kisebb településeket is említ, ezeknél csak a vízparti telkek árai közelítik vagy haladják meg a 10 ezer forintot az első 9 hónap adatai alapján.


Ne hagyd ki!