A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 350 millió forintos bírságot szabott ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, amiért burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni.


A versenyhatóság tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást az elsősorban gyermekeket és kamaszokat célzó Ask Bongo („Kérdezd Bongot!") szolgáltatás hirdetései miatt. A széles online csatornákon reklámozott játékban Bongo, a kismajom – emelt díjas SMS-ért – válaszolt a feltett kérdésekre. Mivel a digitális oktatás alatt a gyerekek a szokásosnál is több időt töltöttek okostelefonok és számítógépek előtt, így nagyobb eséllyel találkozhattak a kifogásolható hirdetésekkel, ezért a GVH tavaly tavasszal ideiglenesen megtiltotta a szolgáltatást és annak reklámozását.

Mi ezzel a gond? 

A most lezárult vizsgálat megállapította, hogy a szolgáltatást üzemeltető ausztrál Global AQA Pty Ltd. jogsértő módon, közvetlenül hívott fel gyermekeket a vásárlásra, a reklámokban pedig elhallgatta a szolgáltatás árát és a személyes adatok kezelésének legfontosabb jellemzőit. A cég emellett egyes csatornákon – így influenszer-hirdetésekben, illetve iskolásoknak szóló websorozatban – burkoltan hirdette a játékot, azaz a fogyasztók számára nem derült ki, hogy fizetett reklámokról van szó.

A nemzeti versenyhatóság részéről többször világossá tettük, hogy a sérülékeny fogyasztók (idősek, betegek, gyermekek) ellen elkövetett jogsértéseket szigorúan vesszük. A gyermekeket érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat különösen súlyosan ítéljük meg, hiszen az érintettek az internetes közösségi platformokon, reklámokkal különösen befolyásolhatók

– emlékeztetett Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

A legkeményebb büntetés

A GVH a kiszabható maximális, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki az ausztrál cégcsoportra. A hatóság emellett megállapította három influenszer ügynökség és egy webtartalom-gyártó – a P4R Digital Agency Kft., a Social Guru Magyarország Kft., a hd OPEN! Kft. és a Globoport Média Holding Kft. – felelősségét is az általuk közvetített reklámokkal kapcsolatos egyes jogsértésekben. A hazai vállalkozások számára – közreműködésük jellegére is tekintettel – a versenyhatóság bírság kiszabása helyett a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülését célzó belső szabályozások (ún. megfelelési programok) kialakítását írta elő. A programok végrehajtását mind a négy cég vállalta, a teljesítést a GVH utólag ellenőrzi.


The Conversation

Friss

Milliárdos büntetést kapott a koronavírus elleni védelmet ígérő divatmárka

Az ausztrál versenyfelügyelet (ACCC) 5 millió ausztrál dollárra, azaz több mint egymilliárd forintra büntette a Lorna Jane ruházati vállalatot, amely marketingkampányában azt állította, hogy az új kollekciója meggátolja a koronavírus terjedését.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Elképedsz a budapesti lakásárakon? Prága és Pozsony is drágább

A Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ben csupán Rómában csökkent az új építésű lakások ára. Regionális összevetésben Budapest olcsónak számít, még akkor is, ha az itt élők ezt másképpen érzékelik.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Óvatosan a negatív értékelésekkel, mert a sértődős szolgáltató visszavág

Az Egyesült Államokban működő, épületek karbantartásával foglalkozó Executive Roof Services (ERS) vállalat 112 ezer dolláros, azaz nagyjából 34 millió forintos pert akasztott egy washingtoni pár nyakába. Az ERS egy negatív online értékelés miatt fordult a bírósághoz.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!