A főnök hangjával verték át a csalók a banki alkalmazottat
Fotó: Shutterstock

Így még nem vertek át bankárt, 11 milliárd forintos a kár

Az Egyesült Arab Emírségekben távolról csaptak be egy banki alkalmazottat, a műveletben fontos szerep jutott annak a szoftvernek, amelynek segítségével az elkövetők rekonstruálták a fiókvezető hangját.


Nem kellett a "Kezeket fel"!

A mesterséges intelligencia által élethűen utánzott robothanggal loptak el 35 millió dollárt (vagyis nagyjából 11 milliárd forintot) egy egyesült arab emírségekbeli bankfiókból, írha amerikai sajtóértesüléskre hivatkozva a hvg.hu. A gépet csalók üzemeltették, akik a fiókvezető hangját utánozva telefonon kapcsolatba léptek a banki alkalmazottal. A hang annyira élethű, annyira hatásos volt, hogy a dolgozó teljesítette is az álmunkaadója utasítását. Az elkövetők üzenetben is megerősítették a kérést, így a beosztott végképp nem gyanakodott.

Kellett egy csapat

A csalást egy legalább 17 főt számláló banda követte el, amelynek tagjai a megszerzett pénzt különféle (nemzetközi) számlákon osztották szét. A portál idéz egy szakértőt is, aki szerint a hangot ma már egyáltalán nem nehéz megváltoztatni egy arra alkalmas rendszerrel. Szemben például a deepfake-videókkal, amelyek elkészítéséhez több felvételt is be kell gyűjteni, hogy a manipulálás meggyőző legyen. A szakértő azt is kiemelte, hogy a deep voice típusú csalások létezéséről sokan nem is hallottak még, pedig a kiberbűnözők már javában használják.

Ne hagyd ki!