Bitcoinos csalók vertek át magyar befektetőket
Fotó:Shutterstock

A magyar bitcoinosok megemlegetik Matthew Nolan nevét

Magyar áldozatai is vannak annak a nemzetközi bitcoinos csalássorozatnak, amelyben már a hazai rendőrség is nyomoz. Az esetről a hvg.hu számolt be.


A módszer

Matthew Nolanként mutatkozott be a Cipruson regisztrált Maxiflex Ltd. nevében, angolul beszélt, meggyőzően. A pénzügyi cég weboldalán regisztrálni kellett, majd az ügyfelet az okmányai alapján azonosították, s a beszkennelt iratait lementették. „Matthew" azokkal a módosnak és a pénzügyi világban viszonylag jártasnak tűnő ügyfelekkel vette fel a kapcsolatot, akik maguk szúrták ki a weboldalt. Ezután a bróker többszöri chatelés vagy telefonálás útján építette fel a bizalmat, de találkozni sosem lehetett vele. Majd lecsapott: bitcoinbefektetésről szóló „VIP-ajánlattal" rukkolt elő. Az egyik ilyen úgy szólt: legalább 17 ezer dollárt kell megmozdítani, de napi 200 dollár a hozam- írja a hvg.hu.

Köddé vált csodabrókerek

Mindez az átvert magyar ügyfelek által tett feljelentésekből derül ki, akik fejenként akár több tízmillió, együttesen több százmillió forintot buktak – tájékoztatta a lapot Németh Katalin, a sértettek egy csoportját képviselő Lohn Ügyvédi Iroda tagja. Amikor nem jöttek a beígért hozamok, a sértett vissza akarta kérni a pénzét, ám ekkor további 5500 eurót követeltek tőle a költségekre. Majd a csodabrókerek a pénzzel és a személyes adatokkal együtt eltűntek.

A tanulság: Nem szabad üzletet kötni olyan brókerrel, akivel nem lehet találkozni, és aki fix hozamot ígér.

Nagy üzlet, nagy csalás

Azt nem tudjuk, hogy az eset összefüggésben áll-e az utóbbi évek legnagyobb balhéjával. Az most ott tart, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) beperelte a mára már megszűnt BitConnect kriptovaluta kereskedelmi és hitelezési platformot, illetve annak egykori vezetőjét, Satish Kumbhani-t. A vádak szerint az indiai kereskedő több mint kétmilliárd dollárt, átszámítva csaknem 600 milliárd forintot csalt ki a lakossági befektetőktől.

  Tipikus piramisjáték…

A májusban indult bírósági ügyet kibővítve a SEC azzal vádolja a BitConnect alapítóját, Satish Kumbhani-t, hogy hamis adatokat közölt a befektetőkkel az oldal nyereségtermelő képességéről, illetve megsértette az ügyfelek védelmét szolgáló regisztrációs törvényeket.

A 2016-ban alapított BitConnect egy saját digitális tokent is létrehozott, a BitConnect Coin-t, amelyet egyebek között Bitcoinra lehetett átváltani. A SEC szakemberei szerint a platform egyfajta hitelezési programot kínált, amely egy úgynevezett volatilitási kereskedelmi szoftver segítségével automatikus hozamot generált a befektetésekből. A program 40 százalékos havi és hozzávetőlegesen 3700 százalékos éves hozammal csalogatta a befektetőket. Kicsit gyanús, nem? Kiderült, hogy az egész egy nagy kamu volt. A SEC kifejtette, hogy 2018. január 16-án a BitConnect Coin árfolyama 92 százalékot zuhant, aminek következtében a befektetők elvesztették pénzük nagy részét. Hozzávetőlegesen kétmilliárd dollárról beszélünk. Itt még nincs vége.

Megvágott YouTuberek

A vádak szerint a BitConnect ajánlási és befizetési jutalékok segítségével globális promóter-hálózatot alakított ki, amelynek tagjai folyamatosan népszerűsítették a platformot. A periratban több embert is megneveztek, akik YouTube videókkal csalták lépre a bizakodó befektetőket. Az ügy egyik fővádlottja, Glenn Arcaro a Future Money vállalatán keresztül több mint 24 millió dollárral gyarapította vagyonát a promóciós tevékenységének köszönhetően. Arcano időközben bűnösnek vallotta magát. További három promóter esetében már a büntetést is kiszabták, ami összesen 3,5 millió dollárra és 190 Bitcoinra tehető. Még mindig nincs vége.

Kapj el, ha tudsz!

Az is kiderült, hogy a BitConnect megsértette a szövetségi értékpapír törvényeket, ugyanis anélkül kereskedett a valutákkal, hogy regisztrálta volna azokat. A BitConnect egy tipikus piramisjátékot alkalmazott: a korai befektetőket az új befektetők pénzeiből fizette ki.

Satish Kumbhani óriási büntetésre számíthat. Ezzel valószínűleg ő is tisztában van, ugyanis nyoma veszett. Utolsó ismert tartózkodási helye az indiai Surat városa. A hatóságok egyelőre nem akadtak a 34 éves bűnöző nyomára.


Ne hagyd ki!