A Facebook logója előtt látható egy telefonon a közösségi oldal új neve, a Meta
Fotó: Shutterstock

Megelőzték a Facebook-ot, de jó pénzért előre engednék

Egy startup azt állítja, hogy hónapokkal a Facebook előtt adta be hivatalos kérelmét a „Meta" márkanév levédésére. Az alapítók nem ragaszkodnak a jogokhoz, visszalépésüknek azonban ára van. Egészen pontosan 20 millió dollár.


Kellemeset a hasznossal

Bombaként robbant a hír, hogy a Facebook-ot átnevezik a jól csengő, metaverzumot idéző Metára, egészen pontosan Meta Platforms-ra. Most azonban úgy néz ki, hogy a névváltoztatásnem lesz annyira egyszerű, amennyire azt Zuckerberg eleinte gondolta. Kiderült ugyanis, hogy az arizoniai székhelyű Meta PC startup vezetői augusztusban beadták a szükséges papírokat az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO), és elindították a „Meta" márkanév levédésének hivatalos folyamatát. A Facebook is pontosan ezt csinálta, annyi különbséggel, hogy a közösségi platform kicsit megkésve, október 28-án jelentkezett a hivatalnál. A Meta PC kérelmét még nem dolgozták fel, de mivel közel három hónappal megelőzte a Facebook-ot, így az is elképzelhető, hogy egy komoly jogi csata van előkészülőben. A TMZ úgy tudja, hogy a Meta PC nem akar szembeszállni a közösségi óriással, ezért a társalapítók, Zach Schutt és Joe Darger hajlandóak eladni a jogokat, egészen pontosan 20 millió dollárért, azaz nagyjából 6,2 milliárd forintért.

Dávid és Góliát

Fontos megjegyezni, hogy bár a USPTO pozitív elbírálás esetén országos jogi védelmet biztosít egy adott vállalat márkájának, ez még nem jelenti azt, hogy a szó a cég birtokába kerül, és képes megakadályozni, hogy mások is felhasználhassák azt üzleti céljaikra. Magyarul, ha a Facebook végül le tudja védetni a Meta márkanevet, attól függetlenül még mások is használhatják a Meta szót, abban az esetben, ha az érintett vállalat egy másik iparágban működik. A kérdés az, egy esetleges jogi vita során a bíróság hogyan ítéli majd meg a két vállalat piaci besorolását. A Meta PC számítógépeket, lemezmeghajtókat, billentyűzeteket és egyéb számítástechnikai eszközöket árul, és 2020 novembere óta használja a márkanevet. A társalapítók egyelőre nem erősítették meg a TMZ értesüléseit.

Tovább rontja a Facebook helyzetét, hogy még a saját tulajdonában lévő platformokon is akadályokba ütközött. Például Instagram-on nem tudta átnevezni saját oldalát Metára, mert a nevet már lefoglalta korábban egy denveri székhelyű motoros magazin. Így Zuckerberg-ék kénytelenek voltak beérni a „wearemeta" elnevezéssel.

Jim Prior, a Superunion márkaügynökség vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a közösségi oldal várhatóan hatalmas összegeket fog fordítani a név online jogainak biztosítására, ami negatív hatással lesz a márkanévtől függő kisebb vállalkozásokra.

Ne hagyd ki!