Idős elesetteket vertek át a csalók
Fotó: Shutterstock

Vádemelés az időseket csodatermékekkel átverő csalók ellen

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség újabb vádiratot nyújtott be az egészségügyi vizsgálatokat színlelő és "gyógyító" csodatermékeket üzletszerűen értékesítők ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség.


A vádiratok szerint két férfi 2015-ben elhatározta, hogy egészségügyi felmérésnek álcázott termékbemutatókon - javarészt időskorú sértettek részére, őket megtévesztve - silány minőségű termékeket értékesít a valós értéket jóval meghaladó áron - írta az ügyészség.A cég alkalmazottai a sértetteket telefonon kutatták fel, és szív- és érrendszeri vizsgálatra hívták meg Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten, Pápán.

A vizsgálatokat, az illúzió megerősítése érdekében, fehér köpenyes dolgozók végezték el, egyes esetekben orvosok is közreműködtek.

Amíg a sértettek az egyébként fiktív és a megijesztésükre, valamint pszichés nyomás alá helyezésükre is szolgáló, negatív eredmény elkészültét várták, a cégnél bemutatták nekik azokat az akár több százezer forintba is kerülő "csodatermékeket", amelyekről a valós minőségüket felnagyítva, azt állították, hogy az egészségügyi panaszokat meg tudják szüntetni.

Volt olyan ágynemű-garnitúra, amelyhez a hamis használati és kezelési útmutatót a főszervező vádlottak készítették el. A sértettektől az alkalmazottak a termékekért (matrac, paplan, lágylézer készülék) 60 ezertől 900 ezer forint közötti összegeket kértek és többnyire kaptak is, miközben különböző akciós ajánlatokra hivatkozva befolyásolták a megjelenteket.

A két férfi az áruk beszállításához használt cégeknél úgynevezett stróman ügyvezetőket alkalmazott. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két főszervező, mint felbujtó ellen a korábban vád tárgyává tett százharmincnégy rendbeli, kilenc esetben kísérleti szakban rekedt, csalás mellett a mostani vádiratában négy további - két esetben kísérleti szakban maradt - csalás bűntette miatt emelt vádat, illetve megvádolt további harminc terheltet, köztük két orvost, illetve egy értékesítőt, aki már az első vádiratban is szerepelt.

Közölték azt is, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkezdte a második vádirat vádlottjai vonatkozásában az előkészítő ülések megtartását. Hét vádlott a bűnösségét már be is ismerte, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, velük szemben a bíróság pénzbüntetést, illetve végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ügyészség kilenc vádlottal - köztük a két főszervezővel - szemben végrehajtandó börtönbüntetésre ítélést indítványoz - áll a közleményben.


Ne hagyd ki!