Elvárná az EU az elektronikai cikkek hosszabb javíthatóságát
Fotó: Shutterstock

Megszorongatná az EU az elektronikai cikkek gyártóit

Az Európai Bizottság arra kötelezné a tartós fogyasztási cikkek, elsősorban háztartási berendezések gyártóit, hogy az eladástól számítva legalább 5, maximum 10 éven keresztül biztosítsák a termékük javíthatóságát.


Elvárná az EU az elektronikai cikkek hosszabb javíthatóságát

A tartós fogyasztási cikkek (elsősorban a háztartási nagygépek) vásárlóinak a javításhoz való jogát szeretné kiterjeszteni az Európai Bizottság (EB). Szerintük így elérhető, hogy kitolódjon a termékek egyre rövidebb csereciklusa. Egyúttal csökkentenék az e-hulladék éves mennyiségét.

Az EB terve értelmében az eladóknak és gyártóknak a jótállási, illetve a szavatossági időszak alatt kötelező lenne megjavítaniuk a termékeket, kivéve, ha a javítás drágább, mint a csere. Emellett bizonyos árucikkeknél (például hűtőknél, mosógépeknél, porszívóknál és televízióknál, valamint mérlegelik a kötelezettség kiterjesztését az okostelefonokra és tabletekre is) a kétéves szavatossági időszak letelte után is köteleznék az előállítókat, hogy biztosítsák a javíthatóságot termékcsoporttól függően a vásárlástól számított minimum öt, maximum tíz éven át.

A hwsw megjegyzi, az EB szerint égető szüksége lenne az új törvényre. Az elmúlt időszakban nagyjából évi 35 millió tonna olyan elektronikai hulladék került Európa szemétdombjaira, amelyeket meg lehetett volna menteni, és még sokáig használni.

Megadja az otthoni javítás lehetőségét az Apple

Egyébként a mobiltelefonok javíthatóságával kapcsolatban van előrelépés. Nyolc európai országban lehetővé tette az Apple, hogy egyes iPhone-típusok és Macintoshok bizonyos javítási műveleteit otthonról elvégezhessék azok tulajdonosai az Apple Self Service Repair program segítségével.

Erre korábban is lehetőség volt az Egyesült Államokban, de mára az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Svédországban és Spanyolországban is elérhető a program.

Egyelőre az iPhone 12 és 13 sorozatú okostelefonok egyes alkatrészeinek (például kijelző, akkumulátor, kameramodul) a házi cseréjéhez nyújt segítséget a Self Service Repair. Valamint azok a Mac-ek javíthatók, amelyek M1 processzort használnak.

Az alkatrészek mellett a munkához szükséges szerszámok is megvásárolhatók a cégtől. Illetve bérelni is lehet azokat mintegy 49 dollárnak megfelelő helyi valutáért (17 700 forint) egy hétre.

Otthon javítható Nokia

A témában a HMD Globalnak is volt egy bejelentése. A Nokia G22 lesz a finn cég első olyan telefonja, amelynek ha baja esik, otthon is viszonylag egyszerűen javítható lesz. 80 ezer forintos listaáron lesz kapható. A szerelőkészlete 5 euróba, vagyis nagyjából 2000 forintba fog kerülni, de fizetni kell az új alkatrészekért. Egy akkumulátor 30 euróért (12 ezer forint) lesz elérhető, új töltőbemenetet 25 euróért (10 ezer forint) lehet beszerezni. Ha pedig a képernyőnek esik baja, újat 50 euróért (19 ezer forint) lehet rendelni.

Ne hagyd ki!