Kevin Spacey Oscar-díja színész sötétkék zakóban, fehér ingben és vörös-kék nyakkendőben mosolyogva beszél egy eseményen egy kék molinó előtt
Fotó: Shutterstock

Nem ússza meg Kevin Spacey a zaklatási ügyeket, forintban 10 milliárd a tét

A szövetségi bíróság tavaly 31 millió dolláros, azaz nagyjából 9,6 milliárd forintos kártérítésre kötelezte Kevin Spacey Oscar-díjas színészt, mert megszegte a Netflix sikersorozata, a Kártyavár mögött álló stúdió szexuális zaklatással kapcsolatos előírásait- derült ki egy bírósági beadványból.


Súlyos vádak

Az ítéletre akkor derült fény, amikor a napokban az MRC stúdió kérelmet nyújtott be a Los Angeles-i Legfelsőbb Bírósághoz a kártérítés kifizetésének biztosítása és elszámoltathatósága érdekében.

Az MRC 2017-ben szakította meg kapcsolatát Spacey-vel, miután többen feljelentették a színészt szexuális zaklatás és helytelen magatartás vádjával. A felperesek szerint Spacey rendszeresen fogdosta, kizsákmányolta és szexuálisan zaklatta azokat a fiatal férfiakat, akikkel karrierje során együtt dolgozott.

A Netflix a botrányok miatt úgy döntött, a hatodik évaddal lezárja a nagy sikerű Kártyavár sorozatot, illetve az utolsó évad epizódjainak számát 13-ról nyolcra csökkentette.

Az MRC ezt követően választottbírósági eljárást indított a színész ellen szerződésszegés miatt, azt állítva, hogy viselkedésével több tízmillió dolláros kárt okozott a stúdiónak.

Nincs kegyelem

Az ítélet értelmében Spacey-t és a produkciós cégeit, nevezetesen az M. Profitt Productions és Trigger Street Productions vállalatokat 31 millió dolláros kártérítésre kötelezték. Ebből 29,5 millió dollár jár a stúdiónak, 1,2 millió pedig az ügyvédeknek.

Azért szorgalmazzuk az elszámoltathatóságot, mert az alkalmazottak és a munkakörnyezet biztonsága kiemelten fontos az MRC számára.

– olvasható a stúdió petíciójával kapcsolatos közleményében.

A bíróság tavaly októberben döntött az MRC javára. A bíró megállapította, hogy Spacey többször is megszegte szerződéses kötelezettségeit a viselkedésével a sorozat első öt évadjának forgatása során, amelynek nemcsak a főszereplője, hanem az egyik vezető producere is volt.

Spacey fellebbezett a döntés ellen, amit ebben a hónapban elutasítottak.

A MRC egy független stúdió, amelynek olyan népszerű sorozatokat köszönhetünk, mint az Ozark (Netflix), a Nagy Katalin - A kezdetek (Hulu), Az agyturkász a szomszédból (Apple TV+) és a már említett Kártyavár (Netflix).

Ne hagyd ki!