A magyar milliárdos minden lépését követik

A jogerős döntés értelmében nem tartóztatta le, de nem is helyezte szabadlábra Bige Lászlót a Nyíregyházi Törvényszék- írja a Magyar Nemzet.

A vesztegetés elfogadásával és hűtlen kezeléssel gyanúsított – és hasonló bűncselekmény vádjával bíróság előtt is álló – nagyvállalkozónak nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el kijelölt tartózkodási helyét, írja a lap a műtrágyakirályként is emlegetett nagyvállalkozó ügyvédjétől, Zamecsnik Pétertől kapott információkra hivatkozva. A szakzsargonban ez azt jelenti, hogy az üzletember bűnügyi felügyelet alatt marad.

Bige Lászlót vesztegetés és hűtlen kezelés alapos gyanújával vették őrizetbe tavaly december 15-én, a bíróság azonban nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatást, a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója pedig 2021. április 17-ig elrendelte a nagyvállalkozó bűnügyi felügyeletét. A döntés ellen az ügyészség, a gyanúsított és védője is fellebbezést nyújtott be, amelyet a napokban bírált el jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék.

Az előzmények

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly decemberben a Nitrogénművek tulajdonosát több bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg. A gyanúsítás és az őrizetbevétel hírére a Nitrogénművek közleményben reagált.

A vádak teljes mértékben alaptalanok. A vállalatcsoport és valamennyi dolgozójának érdekében a Nitrogénművek minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben, mely intézkedések nyilvánvaló mozgatórugója társaságunk elnökének, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása. A cégcsoport működését a történtek nem befolyásolják.

A műtrágyakirály másik, már bírói szakban lévő büntetőügye előkészítő üléssel tavaly októberben kezdődött a Nyíregyházi Törvényszéken. A milliárdost üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, miután a bizonyítékok szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

A bizonyítási eljárás február elején kezdődik. Bige László vagyonát az agárszektor hu. tavaly 112 milliárd forintra becsülte.

Ne hagyd ki!