Samsung logó egy régi épületen kék éggel
Fotó: Unsplash

Tilosban járt a Samsung, gigabírság lett a vége

A hollandiai versenyfelügyelet 40 millió eurós, átszámítva közel 14,4 milliárd forintos büntetést szabott ki a Samsungra árrögzítéssel kapcsolatos jogsértés miatt – olvasható a Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság (ACM) közleményében.


Kartellezés?

A hivatal tájékoztatása szerint a Samsung éveken keresztül szándékosan felnyomta a Hollandiában forgalmazott televíziók árait, és folyamatosan arra kérte a kiskereskedőket, hogy kövessék a dél-koreai vállalat üzletpolitikáját, főleg akkor, ha a viszonteladók „áron alul" akarták értékesíteni az eszközöket. Az ACM álláspontja szerint ez a gyakorlat gátolta a versenyt az ország hét legnagyobb online elektronikai üzlete között, ugyanis a Samsung biztosította az összes érintettet, hogy a riválisaik is igazodni fognak az árpolitikához. Továbbá az óriáscég minden kiskereskedőt felkeresett, ha a versenytársak arról panaszkodtak, hogy túl olcsón árulják a termékeket- derült ki a szabályozó hatóság által megszerzett dokumentumokból.

Súlyos vétség

A Samsung tanácsai nem egyénre szabottak voltak, és a következmények sem maradtak el. Viselkedése torzította a versenyt és megemelte a fogyasztói árakat.

-adta hírül a felügyelet.

A Samsung fellebbez a döntés ellen, ugyanis állítása szerint soha nem kényszerítette a kereskedőket, hogy elfogadják az ajánlott árakat, az üzletek pedig mindig szabadon dönthettek a saját stratégiájukról.

A szabályozó válaszul azt mondta, hogy a Samsungnak tudnia kellett volna, hogy az árak befolyásolására irányuló törekvései messze túlmutatnak a szokásos iránymutatásokon, ugyanis az ilyen jellegű „tanácsadás" valójában egy remek módja annak, hogy strukturálisan meghatározzák a televíziók piaci árait.

Az Európai Unióban szigorú versenyjogi szabályok vannak érvényben, amelyek minden tagállamra kiterjednek. Ha egy vállalkozás megszegi az EU versenyszabályait, a bírság a cég éves globális árbevételének tíz százalékát is elérheti. Egyes EU-országokban a jogsértő cégek vezetőire súlyos, adott esetben börtönbüntetés szabható ki.

Ne hagyd ki!