Fél évvel meghosszabbítaná a kormány járványügyi veszélyhelyzetet

A Kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztette be a javaslatot, amelynek indoklásában az áll: Így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni. Kiemeltünk néhány fontos intézkedést, amely a javaslat elfogadása esetén jövő év közepéig, június 30-ig érvényben maradna.


Az országgyűlési választásokat meg lehet tartani

Az országgyűlési képviselők általános választásának megtartása, annak április vagy május hónapra történő kitűzése az Alaptörvényből következik, ezért azt a különleges jogrend fennállása nem befolyásolja. Az országos népszavazás tekintetében pedig jelenleg az országos népszavazás megrendezhetőségéről szóló 438/2021. (VII. 21.) Korm. rendelet, 2022. január 1-jétől pedig az e javaslat szerint módosított, a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény biztosítja azt, hogy az országos népszavazások a veszélyhelyzet alatt is lebonyolíthatók

-olvasható a Gulyás Gergely által benyújtott javaslat indoklásában.

További, fontos intézkedések

A magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány (bizonyos vízumok kivételével), ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is, 2022. június 30. napjáig érvényes. Ez a diákigazolványokra is érvényes. Az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni, és az okmányon nem kell feltüntetni.

Továbbra is nyelvvizsga nélkül lehet diplomát kapni: ezt kiterjesztik azokra az egyetemistákra, akik 2020. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. között sikeres záróvizsgát tettek.

Jövő június végéig meghosszabbítják a 2021. január 1-je előtt létrejött és azóta fennálló, a központi költségvetés terhére nyújtott támogatásból megvalósuló tevékenység időtartamát. Továbbra is ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók és a járvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók.

Építőipar, távmunka

„Az építőanyag-ellátás biztonsága érdekében" fenntartják a homok- és kavicsbányák, cementgyárak által fizetendő kiegészítő bányajáradékot, amelyet „a közegészségügyi célú állami magasépítési beruházások finanszírozására kell fordítani".

Beemelik a normál jogrendbe a távmunka menet közben kialakult szabályait. A kizárólag számítástechnikai eszköz útján végzett távmunka esetén a munkáltatóra háruló adminisztrációs terheket jelentősen csökkentik, így a munkáltató a munkavédelmi szabályok megtartását számítástechnikai eszköz alkalmazásával ellenőrizheti. Ha ez – például nem számítógépes munka esetén –mégis a távmunkavégzés helyén történik, akkor „az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállaló, valamint a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet". Igazolás nélkül elszámolható költségként „a távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén fizetett összegből a felek által előzetesen meghatározott, de legfeljebb havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg", írja összefoglalójában a hvg.hu.


The Conversation

Ne hagyd ki!