A kétkezi munkások ma már bátran elkérnek nettó 300 ezret
Fotó:123RF

A magyar melós lazán bemondja a 250-300 ezres nettó bérigényt

Habár újra munkaerőhiány alakult ki Magyarországon, a fizikai dolgozók 90%-a elcsábítható a megfelelő kompenzációval – derült ki a Gi Group felméréséből. A vállalatcsoport szerint ma már kezdenek olyan igények kialakulni a kékgallérosok körében, amelyek 5-10 éve a fehérgallérosoknál voltak jellemzők. Ez a bérelvárásokban is látszik, ma már a képzetlenebb kékgallérosok is nettó 250-300 ezer forintot szeretnének hazavinni, a képzettek még többet.


A csábítás trükkjei

Újra egyre erőteljesebb a munkaerőhiány Magyarországon, ami miatt kedvezőbb helyzetbe kerültek a dolgozók – derült ki a Gi Group friss felméréséből. Tízből kilenc kékgalléros könnyen váltana munkahelyet Magyarországon, vagyis miközben a cégeknek nagy probléma a dolgozók megtalálása, magasabb bérekkel elcsábíthatóak. Az országban új üzletágat létrehozó, fizikai dolgozók toborzására szakosodott vállalat kutatása rávilágít, hogy 55% azért keresne új munkahelyet, mert nem elégedett a jelenlegi bérével, de sok más egyéb szempont mellett, pl. a cég piaci stabilitása is sokat számít. Az elvárások növekedését jelzi, hogy a betanított munkát végző kékgallérosok ma már legalább 250-300 ezer forintos nettó bérrel lennének elégedettek. A képzett fizikai dolgozók ennél is érdemben magasabb, 350-400 ezer forintos fizetést kérnek.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés után a vártnál gyorsabb visszapattanás történt, így újra egyre erősebbé vált a kereslet a fizikai dolgozók iránt, mostanra pedig újra nehéz megtalálni a képzett munkavállalókat

– mondta Alapi Márton, a Gi Group üzletágvezetője. Leginkább a gyártás-termelésben érzékelhető a probléma, gépkezelők, karbantartók, targoncások hiányoznak főként. A vállalatoknak ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a munkavállalók megtartására, miután a dolgozók igényei is nőnek.

Nem értik…

A kutatás szerint egyre kevésbé értik a munkáltatók a fizikai munkavállalók igényeit. A kékgallérosok számára is fontos a munka-magánélet egyensúlya, a fejlődési lehetőség biztosítása, és az is, hogy mennyit kell utazni a munkába. Hasonló elvárások 5-10 éve a fehérgallérosoknál voltak jellemzőek. A munkaadók egy része azonban még másképp gondolkodik, vagyis érdemi különbség látszik a dolgozók és a cégek véleménye között. A kutatás szerint a munkáltatók 80%-a úgy véli, hogy a magasabb fizetés miatt váltanak a dolgozók.

A munkavállalóknak azonban a béren kívüli juttatások, a belső képzések, a fejlődési lehetőség, illetve a jó munkahelyi légkör is egyre fontosabb. A kutatás megállapítja, hogy hiba lenne csupán a magasabb bérekre apellálva bízni a minőségi munkaerő bevonzásában és megtartásában. Sokkal komplexebb igényekre kell reagálni, ha egy cég vonzó munkáltatóként szeretné pozícionálni magát a munkaerő-piacon.

Nem meglepő, hogy a dolgozók igényei emelkednek, hiszen az elvárások is nagyobbak. A Gi Group kutatása szerint a nagyvállalatoknál egyre inkább az alapelvárások közé tartoznak a digitális készségek, illetve kezd megjelenni a nyelvtudás is az elvárások között. Az automatizáció miatt egyre fejlettebb technológiával kell dolgozniuk a munkavállalóknak, ezért magasabb tudásszintre kell eljutniuk.

A vállalatok nem tehetik meg, hogy a munkaerőhiány közepette megváljanak azoktól a dolgozóktól, akik nem rendelkeznek ezekkel a képességekkel. Meg kell tanítaniuk nekik az új eszközök használatát, fejleszteniük kell a képességeiket, amivel a lojalitásukat is növelik

– mondta Alapi Márton.

A vállalatok rövid és egyszerű üzeneteket igyekeznek közvetíteni az álláshirdetésekben a felmérés szerint, azonban a munkavállalók olyan álláshirdetésekre jelentkeznek szívesen, amelyek több információt osztanak meg a feladatokról, elárulják milyen műszakban kell dolgozni, hogyan néz ki a kiválasztási folyamat, illetve a bérezésről is részletes információt szeretnének kapni. Fontos szerepe van a munkaerő-kölcsönzésnek is a cégek igényeinek megoldása során, amellyel kapcsolatban a fizikai és szellemi dolgozók többsége is nyitott.


Ne hagyd ki!