Létrán áll egy kontár szaki építőipari munka közben
Fotó: Unsplash

Forintban ekkora kárt okoznak a kontár szakik az építőiparban, mutatjuk

A magyar lakosság 34 százalékát érte már kár építkezésnél kontár munka miatt, az okozott kár átlagos értéke egy emberre vetítve 753 320 forint volt.


A központi régióban 900 ezer feletti a kár

Az adatok az építőipari segédanyaggyártással és –forgalmazással foglalkozó Mapei Kft. által készített felmérésből derültek ki, amelynek eredményét a cég ügyvezetője ismertette online sajtótájékoztatón - számolt be az MTI.

Markovich Béla elmondta: területi eloszlásban az országban a legtöbb kontár munkát Budapesten és Közép-Magyarországon jelezték, itt a válaszadók 41, illetve 40 százaléka mondta, hogy valamilyen építőipari munka miatt szenvedett már kárt, ennek értéke pedig meghaladta a 900 ezer forintot.

A lista másik végén Dél-Dunántúl áll, ahol a megkérdezettek 28 százaléka számolt be kontár munkáról, átlagosan 368 690 forint értékben.

Tolnában értékelik a legmagasabbra a szakemberek munkáját

Markovich Béla elmondta, a felmérés egyúttal az Építőipari Bizalmi Index megalkotására is szolgált, amely azt mutatja meg, mennyire bíznak a megrendelők a szakemberekben, mennyire elégedettek a munkájukkal. A kutatásban résztvevők azt értékelték, hogy az egy éven belül náluk dolgozott építőipari szakemberek milyen munkát végeztek, 5 csillagból állt a skála, amely a kontármunka és a mestermunka között alakult.

A megkérdezettek visszajelzései alapján ez az index országosan 3,53 csillag lett. A mutató Budapesten és Pest megyében lett a legalacsonyabb (3,32), míg a legmagasabb (3,98) értéket Tolna megyében mérték.

A villanyszerelőkkel elégedettek leginkább

Az Építőipari Bizalmi Indexet szakmákra is lebontották. Ezek szerint az alábbi szakmák kapták a legmagasabb értékelést:

  • a villanyszerelő (3,95),
  • a víz- és gázszerelő (3,78),
  • a gépész (3,75),
  • a bádogos (3,75)
  • és a festő (3,71).

Havi 600 ezer nettó egy kőművesnek

A kontárok viszonylag magas arányát az is magyarázhatja, hogy igen komoly szakemberhiánnyal küzd az építőipar. Nyáron írtunk arról, hogy a szakemberhiány miatti bérnövekedés már olyan szintet ért el, hogy egy kőműves havi 600 ezer nettó alatt már nem megy el dolgozni.

Ebben a cikkben pedig arról írtunk, hogy két év után Bajorországban indítja újra hazahívó börzéjét az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A hazatérésre ösztönző rendezvényekkel nem a magyarországi cégek megbízásából, velük szerződésben kint dolgozó 17 ezer magyar munkavállalót célozzák meg, hanem azt a mintegy 30 ezer főre becsülhető szakmunkást és mérnököt, akik német vállalkozásokkal vannak kapcsolatban.

Ki lehet védeni a mekkmestereket

Az év elején hatalmas volt az érdeklődés a januárban elindított otthonfelújítási program iránt. A hirtelen megnövekedett kereslet miatt pedig egyre több amatőr kivitelező jelent meg a piacon. Ebben a cikkben összefoglaltuk a mekkmesterek kivédésére vonatkozó legfontosabb tanácsokat.

Műszaki ellenőrzés

Akik építkeztek már, és a kivitelezők is tudják, hogy egy munka soha nem akkor van kész, amikor leállnak a gépek. Az átadás-átvétel körül még sok hiba kiderülhet, fontos az ellenőrzés. És mindez rengeteg feszültséget szül. Van azonban megoldás, hogy ezeket minimalizáljuk. Erről itt írtunk.


Ne hagyd ki!