A Facebook mindenkinek megengedte, hogy home office-ból dolgozzon

Nagylelkű a Facebook, mégis pórul járhatnak a dolgozók

A Facebook már jó ideje támogatja a home office rendszerét, azonban sokáig csak egy szűk csoport élvezhette a távmunka pozitívumait. A vállalat most bejelentette, bárki kérvényezheti, hogy ezentúl csak és kizárólag otthonról dolgozhasson, függetlenül attól, hogy milyen pozíciót tölt be a cégnél-írja a CNBC.

Mark Zuckerberg azt is elmondta, hogy a távmunkában dolgozók onnan végezhetik a munkájukat, ahonnan csak akarják. Így szabadon elköltözhetnek más városokba, illetve országokba. Viszont azt is hozzátette, aki a költözés mellett dönt, annak a fizetését a helyi piaci helyzethez fogják igazítani. Így a vándorló alkalmazottak ugyanazért a munkáért többet, vagy kevesebbet is kaphatnak, attól függően, honnan dolgoznak.

A cég azt javasolja azoknak a dolgozóknak, akiknek a munkaköre megkövetel egy minimális irodai jelenlétet, hogy legalább a kötelező munkaórák felét bent töltsék. Ezek az alkalmazottak kérvényezhetik, hogy hibrid munkarendben dolgozhassanak. Tehát egy héten 2-3 napot az irodában, a többit pedig otthonról.

A Facebook azt tervezi, hogy szeptemberben 50 százalékos kapacitással nyitja újra az egyesült államokbeli irodáit. Természetesen annak sem lesz semmi akadálya, ha valaki minden percet az irodában szeretne tölteni. Mindenki úgy dolgozhat, ahogy akar, csak végezze el rendesen a feladatát.

Akár a Marsról is, csak oldd meg

Egyelőre a határokon átívelő munkavégzés még kicsit necces, de a cég gőzerővel azon dolgozik, hogy ezt kiküszöbölje. Hamarosan mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy abból az országból dolgozzon, amelyikből csak akar. Ennek az előszele már érezhető.

Június 15-től az egyesült államokbeli dolgozók szabadon átmehetnek Kanadába dolgozni. Továbbá minden európai, közel-keleti és afrikai alkalmazott az Egyesült Királyságban is folytathatja a munkáját. Persze csak akkor, ha ezt a helyi üzleti stratégia, illetve a munkaköre lehetővé teszi. Korábban csak a toborzóknak és az informatikusoknak járt ez a kiváltság. A cég a közeljövőben bővíteni fogja a nemzetközi munkavégzésre alkalmas helyszíneket, melyek között az alkalmazottak szabadon mozoghatnak.

Az Apple is mozgolódik

A Facebook bejelentése nem sokkal az után jött, hogy az Apple is közzétette, mire számíthatnak a dolgozók szeptembertől. A vállalat vezérigazgatója, Tim Cook elmondta, hogy ősztől az alkalmazottaknak minden hétfőn, kedden és csütörtökön az irodában kell dolgozniuk. Továbbá minden munkavállalónak járni fog 2 hét, amikor ott dolgozik, ahol csak akar.

Vannak azonban, akik nem örülnek Tim Cook terveinek. Olyannyira, hogy sokan fel is mondtak a cégnél. Mondjuk úgy, hogy az ellenzők nagyon megszerették a távmunkát, és úgy érzik, hogy szeptemberben választaniuk kell a családjuk, az egészségük és a munkájuk között. Ennek hangot is adtak.


Ne hagyd ki!