Ahány ember, annyi pályív. Ideális esetben az idő múlásával mindenki nagyobb feladatokat és több felelősséget vállal magára, folyamatosan fejlődik, lépked felfelé a ranglétrán. Gary Burnison üzleti tanácsadó 6 szintet határozott meg a karrierépítésben.



Sokat látott szakember

Gary Burnison lassan 15 éve a világ egyik legnagyobb globális tanácsadó cége, a Korn Ferry vezérigazgatója. Pályafutása során emberek százait indította el, kísérte végig szakmai útján. A szakember az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva hat szintet határozott meg a karrierépítésben. Vannak szakaszok, ahol több időt eltölt az ember, míg olyanok is akadnak, amelyeken gyorsan túl lehet lépni. Tőled függ, hogy végigjárod-e mind a hat szakaszt, vagy úgy döntesz, hogy az egyiknél lehorgonyzol. Gary Burnison szerint az álatal alkalmazott modell segíthet nyomon követni, hogy honnan indult, hol jár, merre tart, és végül hol szeretne kikötni az ember. Nézzük a hat karrierszintet!

1. A követő

A követők általában a közelmúltban kezdtek el dolgozni az első munkahelyükön, vagy éppen az egyetemi gyakorlatukat végzik. Cselekvés és feladatközpontúak, általában azokat a teendőket végzik el, amelyeket a feletteseik kijelölnek számukra. A vezetővé válásnak ez az első lépcsőfoka. Ne feledd, soha nem lesz belőled jó vezető, ha nem tanulod meg, hogyan kell követni valakit!

2. Az együttműködő

A karriered következő fokát az együttműködéssel érheted el. Ezen a szinten már szorosabb kapcsolatban állsz a kollégáiddal, jobban összedolgoztok, de főleg a saját tudásodra támaszkodsz. Az együttműködésnek köszönhetően viszont értékes készségeket sajátítasz el, fejlődik a személyiséged.

3. Az oktató

Ezen a szinten már csapatvezető vagy. Lényegi különbség, hogy már ne te végzed a mindennapi feladatokat, hanem a képességeidet, tudásodat kihasználva hatékonyan utasítod a csapattagjaidat az adott teendők elvégzésére. Itt lehet szó egy vagy több ember irányításáról is.

4. A menedzser

Minél több és minél nagyobb csapatokat menedzselsz, annál több képességre, készségre teszel szert. Ezen a szinten tudnod kell motiválni a csapattagjaidat egyebek között célok kijelölésével, valamit az elérésükhöz szükséges eszközök meghatározásával. Továbbá meg kell tanulnod kezelni az embereidet. A menedzselésnek is több szintje van. Lehet, hogy épp „változásmenedzseri" feladatokat kell ellátnod, ilyenkor jelentős erőfeszítéseket kell tenned annak érdekében, hogy megváltoztass vagy kialakíts valami fontosat, például egy új munkarendet, levezényelj egy vállalati szerkezetátalakítást, vagykidolgozz egy új stratégiát a riválisok túlszárnyalására.

5. A befolyásoló

Innen kezd érdekessé válni a dolog. Ez a szakasz átmenetet képez a csapat közvetlen irányítása és az emberek befolyásolása között. A befolyásolás kulcsfontosságú vezetői készség, amelyet fejlesztened kell ahhoz, hogy megfelelően együtt tudj működni a szervezetben dolgozó emberekkel, még azokkal is, akik nem közvetlenül neked jelentenek. Fontos megjegyezni, hogy nem csak a hierarchiában alattad lévőket befolyásolhatod, hanem a te szinteden és a feletted lévőket is.

6. A vezető

Ezen a szinten időd jelentős részét mások inspirálásával töltöd. Ahelyett, hogy utasításokat adnál nekik, vagy megmondanád, hogy mit csináljanak, megpróbálod rávezetni őket a megoldásra, hogy úgy tűnjön, tőlük származik az ötlet. A gondolkodásmódjukra gyakorolsz hatást.

Elsődleges feladatod az, hogy motiváld az embereket, hogy jobbak legyenek és többet elérjenek, mint azt valaha gondolták volna.

Gary Burnison szerint a modellre nem úgy kell tekinteni, mint egy ranglétrára, amelyet foggal körömmel meg akar mászni az ember. Ez inkább egy olyan utazásra hasonlít, ahol minden egyes állomáson értékesebbé és jobbá válik az ember.

The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

Nem ellenőrizték, honnan van a pénz, beleszaladtak a jegybank pofonjába

A jegybank 108,6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki két bankra és három, az azok megbízásából tevékenykedő pénzváltó társaságra a pénzmosás megelőzését, megakadályozását célzó szabályok megsértéséért.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

A Wizz Air vagy a Ryanair a fapadosok királya? Az attól függ...

Egy olasz lapnak adott interjút Váradi József. A beszélgetésben a Wizz Air elnök-vezérigazgatója a légiközlekedés helyzetének értékelése mellett kitért cége rivalizálására a Ryanairrel. A hvg.hu lapszemléjéből emeltünk ki néhány fontos részletet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Ingyen letölthetik Bill Gates bestsellerét az egyetemisták, itt van hozzá a link!

Bill Gates az év elején publikálta a klímaváltozás hatásait és lehetséges megoldásait bemutató könyvét, amit most határozatlan ideig ingyenesen letölthetnek az egyetemisták.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!