A közalkalmazotti bértábla vetítési alapját évek óta nem emelték és jövőre sem várható.



Emelést szeretnének

Bár értékeljük, hogy úgy tűnik, bruttó 200 ezer forintra emelkedik jövőre a minimálbér, a közszféra mesterségesen alacsonyan tartott bérei miatt kialakult jelentős munkaerőhiány okozta és most már az állampolgárok minőségi ellátását, ügyintézését érezhetően akadályozó helyzet megoldásához szerintünk a kiinduló alap a nettó 200 ezres legkisebb bér lenne

- mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az Indexnek. Hozzátette: A szakszervezet három éve sürgeti, hogy a nagyjából 28 különféle jogállási és életpályatörvény helyett térjenek vissza az 1992 óta létező közalkalmazotti, köztisztviselői rendszerhez.

Sokan minimálbéresek

A közszférában dolgozó 600 ezer munkavállalóból 200 ezren keresnek a minimálbérnek megfelelő összeget. Például a kultúrában, a szociális ágazatban, illetve az egészségügyben, de akadnak, akiknek a garantált bérminimumot folyósítják. Számukra 30 százalékkal magasabb garantált bérminimumot, illetve utóbbit szintén 30 százalékkal meghaladó, bruttó 392 ezres diplomás minimálbért kellene adni a szakszervezet javaslatai alapján. A nettó 200 ezres legkisebb bér esetén a bértábla többi részét is ehhez igazítva kellene átalakítani. A közalkalmazotti bértábla vetítési alapját évek óta nem emelték. A szociális gondozásban úgy becsülik, hogy 40 százalékos a munkaerőhiány.

The Conversation

Friss

Fotó: Unsplash

Ismét hiány lehet WC-papírból? Most nem a járvány miatt

Az alapanyaghiány a papíripart is elérte. Emiatt egyes szalvéták már hiányoznak a boltok polcairól, illetve akadhat gond a WC-papírral is. A szektort a járvány, illetve a műanyag termékek tiltása bolygatta fel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shuttersstock

Már az agrárium is pesszimista: bajban lenne az ágazat?

Míg a gabonatermesztők soha nem látott jó árakon tudják értékesíteni terményeiket, és ezért bizakodva tekintenek előre, addig az állattenyésztési piac egyes szereplőinél jóval nagyobb pesszimizmust tapasztaltak az idei harmadik negyedévben a Takarékbank Agrár Üzletágának elemzői. Az agrárágazat helyzetét mérő Takarék AgrárTrend Index öt negyedéves emelkedés után kismértékben csökkent.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Nem ellenőrizték, honnan van a pénz, beleszaladtak a jegybank pofonjába

A jegybank 108,6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki két bankra és három, az azok megbízásából tevékenykedő pénzváltó társaságra a pénzmosás megelőzését, megakadályozását célzó szabályok megsértéséért.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!