A McDonald's is megérezte a járványt

A gyorsétteremlánc nem teljesítette a kitűzött célokat, ezért a teljesítményalapú bónuszokat is megvágták.


A járvány ezt a céget is megtépázta, aminek a kiküszöbölésére az egyik eszközük az volt, hogy csökkentették a vezetői fizetéseket. Chris Kempczinski vezérigazgató alapfizetését például megfelezték, amit aztán visszaállítottak az eredeti szintre, amikor a cég már kezdte kiheverni a pandémiát. Ennek következtében végezetül 1,25 millió dollár helyett 963,5 ezer dollárt kapott fizetésként. Azért annyira nem engedte el a cég a kezét, ugyanis tavaly a fizetésén felül 10,8 millió dolláros kompenzációt is kapott. Ebből az opciós és részvénydíjak 9,5 millió dollárt tettek ki, amihez még hozzájárultak egyéb kompenzációs formák, például a társaság magánrepülőjének a használata (383 ezer dollár).

Különleges év

Az elmúlt évben a bónuszok és kompenzációk meghatározásában jelentős változást hozott a koronavírus. Mivel a cég nem tudta teljesíteni a kitűzött értékesítési célokat, így a teljesítményalapú bónuszok nem kerültek kiosztásra. Ha ez mégis megtörtént volna, akkor a vezérigazgató további 4,25 millió dollárt zsebelhetett volna be. Bár így is elég szép summát kapott Kempczinski, az összeg jelentősen elmarad a 2019-es, 18 millió dolláros jutalmától.

Kisebb szakadék

Chris Kempczinski 1189-szer nagyobb kompenzációt kapott, mint az átlagos McDonald's dolgozók, akiknek 9124 dollár jutott.

Bár ez az 1189-szeres különbség elsőre soknak tűnhet, az elmúlt év teljesítményalapú bónuszainak megszüntetése, illetve a vezetői fizetések csökkentése jelentősen mérsékelte a bérezési különbségeket a dolgozók között. A vállalat azt is közölte, hogy nyitott a legalacsonyabb bérek növelésére. Azért a képhez az is hozzátartozik, hogy a részvényesek is nyomás alá helyezték a gyorsétterem-láncot, ugyanis túlzásnak tartották a vezetői kifizetések nagyságát a dolgozók jutalékához képest.

A McDonald's nem az egyetlen vállalat, amelynek a részvényesei leszavazták a felterjesztett kompenzációs csomagokat, nemrégiben a Starbucks járt ugyan így.


Ne hagyd ki!