Megszületett a megállapodás az idei minimálbérről

A megállapodást hétfőn véglegesíthetik, de a lényegben megegyeztek a felek.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) készíti el a bérmegállapodás tervezét, amelynek értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet, minderről a felek hétfőn döntenek - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője az MTI-nek.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke is megerősítette, hogy a megállapodástervezetet várhatóan csütörtökön vagy pénteken kapják meg a VKF tagjai, hogy testületi szinten meg tudják vitatni. Ha mindhárom munkaadói szervezet és mindhárom szakszervezet elfogadja, akkor hétfőn aláírhatják a bérmegállapodást.

A tervezet elfogadásával február 1-jétől a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 219 ezer forintra emelkedhet, a 4 százalékos béremelés értelmében.

Van benne egy kis plusz

A megállapodástervezet ezen felül azt is tartalmazza majd, hogy amikor az év folyamán csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó - bármekkora mértékkel - akkor egyúttal a minimálbér és a garantált bérminimum is emelkedik további 1 százalékponttal.

A munkavállalók 5, a munkaadók 3 százalékot ajánlottak, félúton találkoztak. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése csaknem 1,1 millió embert érint közvetlenül és legalább ennyi emberre van hatással, mert ehhez igazítják egyebek között a táppénz és az álláskeresési támogatás összegét.


Ne hagyd ki!